Az év legszomorúbb napja, amikor megéri mosolyogni


Tedd vidámmá ezt a napot az ÁRKÁD Budapest Mosoly Masinájával!

Évek óta közismert tény, hogy január harmadik hétfője az év legszomorúbb napja. Az ÁRKÁD Budapest azonban szeretné ezt a napot is jókedvűvé varázsolni és egy kis vidámságot csempészni a látogatók napjaiba. Ezért január 21-től, amely idén a szomorú hétfő napja, egy különleges Mosoly Masinát helyeznek ki a bevásárlóközpontban, ahol egy héten keresztül bárki próbára teheti a mosolyát, cserébe pedig ajándékok és különféle kedvezmények várják a próbálkozókat.

A Blue Monday-t, azaz a szomorú hétfőt hosszú idő óta az év legszomorúbb napjaként tartják számon. Ezt a napot azonban nemcsak találomra választották ki, hanem vizsgálatokkal is alátámasztották. Egy angol pszichológus, Cliff Arnall ugyanis egy hatváltozós matematikai képlettel határozta meg, hogy melyik az a nap az év során, amikor a legkevésbé érezzük jól magunkat. A képletben Arnall olyan tényezőket vett figyelembe, mint az időjárás; az általános motivációs szint; a karácsony óta eltelt idő; az újévi fogadalmak, amelyet sokan január végén már nem tartanak; a fizetések és adósságok aránya, amely karácsony után talán még inkább szembetűnő, valamint a cselekvésre való igény.

Bár a fenti mérőszámok szubjektívak, az azonban biztos, hogy január végére sokan kevésbé érzik jól magukat a bőrükben, hiszen tél közepe van, még mindig hamar sötét lesz esténként, és a hosszabb karácsonyi szünet után sokaknak hiányzik a pihenés. Mindez persze nem jelenti azt, hogy kötelező szomorúnak lennünk, hiszen akkor is lehet jókedvünk, ha a körülmények egyáltalán nem ideálisak hozzá.

Az ÁRKÁD Budapest éppen ezért egy különleges akcióval várja a látogatóit. A bevásárlóközpontban január 21-én kihelyeznek egy Mosoly Masinát, amely egy teljes héten keresztül várja a látogatókat. A Mosoly Masina megméri a bátor vállalkozók mosolyát, és a jókedvért cserébe valamilyen ajándék vagy kedvezménykupon jár. A meglepetés pedig annál nagyobb lesz, minél szélesebb a mosoly. Az ÁRKÁD-ban megéri tehát minél vidámabbnak lenni, és ezt ki is mutatni, hiszen itt biztosan igaz lesz a mondás: bárkire rámosolyoghat a szerencse.

A Mosoly Masináról további részletek az ÁRKÁD Budapest Facebook oldalán találhatók: https://www.facebook.com/arkadbudapest/.