Az észteké lett Európa legjobb energetikai startup-ja

A technológiai innovációkra szakosodott startup vállalkozások legnagyobb európai versenyeként ismert, az EIT InnoEnergy szervezésében megvalósult PowerUp! idei nyertese az észtországi Zubax Robotix lett a június 19-ei prágai döntőn. A fejlesztésükben elkészült motorvezérlő egység 10 százalékkal képes csökkenteni az elektromos erőforrással hajtott repülőgépek energiahatékonyságát. A megoldásnak köszönhetően az elektromos járművek (elsősorban a repülőgépek) kevesebb energia felhasználásával tudnak hosszabb távokat megtenni, amely jelentős mértékben segít leküzdeni a közlekedési szektor teljes körű villamosítását hátráltató akadályokat. A Zubax Robotix nyereménye 30 ezer euró, valamint az, hogy bekapcsolódhat a legígéretesebb startup vállalkozások felkarolására létrehozott InnoEnergy Highway® programba, amely az elindítása óta eltelt hét évben nem kevesebb, mint kétmilliárd eurót fektetett be különböző innovatív projektekbe. A támogatásukkal eddig nyolcvan termék került piacra.
A PowerUp! második helyezettnek járó 10 ezer eurót a litván WellParko, míg a harmadikat megillető 5 ezer eurót a csehországi Neuron Soundware csapata nyerte el.

„Azért is indultunk el a PowerUp! megmérettetésen, mert a leginnovatívabb ötletek és csapatok pénzbeli, illetve szakmai támogatásával a verseny fontos mérföldkövet jelenthet a startup vállalkozások technológiai fejlődésében. Az első hely kiváltképp motiváló a számunkra. A fődíjat jövőbeli termékeink fejlesztésébe fogjuk fektetni, miközben piaci jelenlétünket is újabb szintre kívánjuk emelni.” – hangsúlyozta Pavek Kirienko, a Zubax Robotix technikai kutatást végző részlegének vezetője.
A június 19-én Prágában megrendezett nemzetközi döntőn a tizenöt startup vállalkozás egymás után mutathatta be technológiai innovációját a szakmai zsűri, számos befektető és a média képviselői előtt. A megmérettetésen a magyarországi, a lengyelországi, a csehországi, a szlovákiai, a szlovéniai, a litván, a lettországi, a szerb, a törökországi, az ukrán, az észtországi, a romániai, a bulgáriai, a horvátországi és a görögországi helyi döntők nyertesei vehettek részt. A versenyre idén 24 európai ország összesen 299 startup vállalkozása nevezett be, amelyek közt megtalálhatóak voltak az energiaiparban, az elektromos mobilitás és az okos városok kiépítésén munkálkodó vállalkozások is.
Az InnoEnergy-t az EIT, az Európai Unió testülete támogatja.