Az elsősegélynyújtás és véradás fontosságára hívja fel a figyelmet a Médiaunió

    Az elsősegélynyújtás és a véradás fontosságára hívja fel a figyelmet a Médiaunió Alapítvány, az erről szóló kampányuk szerint minden ember képes hozzájárulni az életmentéshez – közölte az alapítvány kedden közleményben az MTI-vel.

      Mentés másként – rajtad is múlik! című kampányukban rámutatnak az elsősegélynyújtási alapismeretek elsajátításának fontosságára.


    November 1. és 30. között a 2-es metró három megállójában – a Batthyány téren, a Deák Ferenc téren és a Puskás Ferenc Stadionnál – padlómatricák segítenek memorizálni azokat az egyszerű elsősegélynyújtási módokat, amelyek ismeretében bárki megmenthet egy emberéletet, mindössze néhány perc alatt – tájékoztattak.


    A közlemény idézi Rudolf Pétert, a Médiaunió Alapítvány kuratóriumi tagját, aki elmondta: életek múlhatnak a szívinfarktus, a stroke, a cukorbetegség tüneteinek nem szakképzett, egyszerű honpolgárként történő felismerésén. Kiemelte továbbá, hogy a véradás az egyik legkézenfekvőbb és leghathatósabb módja a segítségnyújtásnak. Csak úgy lehet feltölteni a hiányzó vérkészleteket, ha újra és minél többen – fiatalok és idősebbek – válnak rendszeres véradókká – hívták fel a figyelmet a közleményben.


    Az alapítvány megbízásából az Ipsos Zrt. a magyar lakosok körében végezett kutatást: a válaszadók 72 százaléka életében legalább egyszer volt már elsősegély-tanfolyamon, ennek ellenére az ezer válaszadó átlagosan 2,8-ra értékelte magabiztosságát egy 5-ös skálán. A kutatásában részt vevők közel egyötöde került már olyan helyzetbe, amikor elsősegélyt kellett nyújtania. Az idősebbek jellemzően kevésbé magabiztosak tudásukban, ugyanakkor kevesebbszer is kerülnek olyan helyzetbe, amikor elsősegélyt kell nyújtaniuk. A fiataloknak – bár magabiztosabbnak tartják magukat – mindössze 9 százaléka merne segíteni, ha valaki elájulna mellette az utcán – olvasható a közleményben.


    Mint írták: az első és egyik legfontosabb teendő, ha valaki rosszul lesz, hogy megvizsgáljuk őt és segítséget hívjunk. Egy perc elég a jelek felismerésére, a határozott fellépésre és a segítséghívásra – emelték ki. Sajnos a kutatásban résztvevők mindössze fele tudja csak helyesen a mentők hívószámát (104) – igaz, a 112-es segélyhívón keresztül is lehet segítséget kérni – közölték.


    Kiemelték az  időfaktor fontosságát, különösen hirtelen szívleállás esetén. Öt percen belül meg kell kezdeni az újraélesztést, hogy elkerülhető legyen az idegsejtek maradandó károsodása. Ilyen esetben a laikus segítségnyújtás döntő szerepet játszik. A 2-es és 3-as metró vonalán 2013 óta minden megállóban van defibrillátor, ami szükség esetén – a forgalmi ügyeletes értesítésével vagy a vészjelző készüléken keresztül jelezve – azonnal igénybe vehető.


    A közlemény idézi Nagy Sándort, az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettesét, aki elmondta: az ország véradásra alkalmas lakosságának mintegy 4 százaléka rendszeres véradó, holott minden 18 és 65 év közötti egészséges nő és férfi, akinek a testsúlya eléri az 50 kilogrammot, szerepet vállalhatna a stabil vérkészlet biztosításában. Tíz perc elegendő egy egység vér levételére – írták. Az Ipsos-kutatás kimutatta, hogy a válaszadók több mint fele még soha nem adott vért, és mindössze 5 százaléka járul hozzá negyedéves rendszerességgel a hazai egészségügyi intézmények számára szükséges nap 1600-1800 egység vér biztosításához – szerepel a közleményben.


    A kampányt szakértő partnerként az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Vöröskereszt, az Országos Mentőszolgálat, az Országos Mentőszolgálat Alapítvány, az Országos Vérellátó Szolgálat, a Strokeinfó Alapítvány, az UNICEF Magyarország és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata segíti.