Az Elrabolt világ szörnyei

A ship prepares to take on passengers in Rupert Wyatt's CAPTIVE STATE, a Focus Features release. Credit: Focus Features


Ki tudja, milyen lesz egy filmszörny? Néha sem a rendező, sem a színészek: az Elrabolt világ (Captive State, hazai bemutató: március 21.) című sci-fi/thriller rendezője igazán tapasztalt a műfajban, hiszen ő teremetette újjá A majmok bolygója-franchise-t. Ám nemrégiben egy újságírónak bevallotta, hogy a 10 évvel a Föld megszállása után, a fallal elkerített Chicagóban játszódó történetet úgy vették fel, hogy még nem tudta, hogy néznek ki a filmjében szereplő űrből jött lények.

– Eleinte úgy képzeltem, hogy olyan lesz ez, mint a Cápá-ban – nyilatkozta Rupert Wyatt. – Mármint, hogy sokáig nem látjuk azt, amitől félünk, csak az emberszereplőkkel, John Goodman-nel meg a többiekkel találkozunk… de rájöttünk, hogy a történet szempontjából jobb, ha a néző már egész a film elején kénytelen a gonosz arcába nézni. Hogy a néző értse, mi ellen lázadnak a lázadók, mi a tét. És nagyon sok változat született belőlük… Már forgattunk, a színészek mindig kérdezgettek, hogy pontosan mi lesz a képen, én meg szégyelltem, hogy nem tudom a választ. Az ufók háttértörténetét kellett kitalálni, hogy honnan jönnek – amikor az megvolt, megszületett ez a rovarszerű lény. És örülök, hogy ez lett. A színészek meg szerintem örülnek, hogy felvétel közben nem kellett látniuk őket.

IC Press