Az egész ország autista, sőt…

A 2014-ben indult SpoT tréning segítségével fedezték fel, hogy az autizmus gyökere egy transzgenerációsan örökölt pánik, ami újraaktiválódik a gyermek életében, valós fájdalom nélkül. Ez neki egyfajta zavarodottságot is okoz, és aki foglalkozik vele, nem érti, mit, miért tesz. Ma körülbelül ez látható a politikában is, és nagyjából mindenkire elmondható, tisztelet a kivételnek.

Statisztikailag lassan minden hatvanadik ember autista a világon, a probléma pedig elég erős leterheltséget ad a teljes környezet számára.

Az autisták a szenvedéstől, az árulástól félnek, amit egy hirtelen változás azonnal be tud indítani. Ilyen hirtelen változások voltak a világháborúban vagy a középkorban, amely családok szétesését, szenvedést, kínokat, megszégyenítést, megbélyegzettséget hozott magával.

Két legerősebb pontja a csalódás, azaz a bizalomvesztés, aminek a vége szenvedés és totális kudarc, minden elvesztése.

„Ez az örökölt érzelmi csomag pontos oka, ami még nem tiszta mindenki számára, viszont ezért ma mindenki érintett a világ borzalmaiban. Az érzelmi csomag meg nem értése okozza az autizmust, a szorongást, az ADHD-t, illetve minden spektrumzavart, és minden eltorzult, nem észszerű reakciót. Miután mindenki DNS-ében ott van ez a jel, ez a csalódás és erőszak fájdalma, a sok válást, céges konfliktust és minden túlzott és rossz dolgot ez okoz. Túlérzékelünk. Belelátunk.” – magyarázta Tóth Zoltán, a Stabil Pont Technológia feltalálója.

A szakértő szerint mindenkiben ott van a pánik, a készenlét. Ezt nevezhetjük félelemnek is. Előfordul, hogy az ember nem fél, de amikor valaminek tétje van, kikel önmagából. Ilyenkor vagy lelép, vagy támad. Ezek az úgynevezett ösztönös, vegetatív reflexek, amik észrevétlenek, és ha beindulnak, tudatosan nem is tudjuk megfogni.

Tóth Zoltán arról is beszélt, a traumaöröklődést az epigenetika egeres kísérlete bizonyítja.

„Ha egy vemhes egeret egy áramütés és egy parfümillat egyszerre éri, akkor a negyedik generációval lejjebb lévő leszármazottja sokszorosan él meg fájdalmat pusztán a parfümillat érzékelésekor. Kívülről ez röhejes, de neki belülről nem. Mindehhez tartozik, hogy a megrémüléskor támad, megőrül, és azzal létrejön a valós fájdalom, amit már ő hozott létre. Ezt hívják traumaismétlődésnek” – mondta.

Mint fogalmazott, az 1956-ban történtekkel már rég nem kellene foglalkozni, hisz elmúlt, mégis sok mostanában épület emlékművet láthatunk országszerte. A fájdalom és az emlékek felvételének sorai bennünk élnek. A probléma ezzel az, hogy 1956-ban mások által kerültünk szorult helyzetbe, most pedig már mi hozzuk létre ugyanazt, akárcsak az egér leszármazottja. Ezt hívják újrajátszási kényszernek.

Az autisták egyszerre akarnak békét és vannak tele borzasztó érzésekkel a világ felé. Éppen emiatt az autizmus mutatja a legjobban, hová vezet a háborúzás.

„Az első általunk tréningelt autista srác, Ricsi mondta ki, hogy a háború megoldása az, ha kilépünk belőle és magunkat fejlesztjük, ami legfőképp traumáink semlegesítéséről és egy jobb világ működtetéséről szól, aminek az alapja az észszerű ember, észszerű család, és ezeknek a családoknak az együttműködése” – mesélte a Stabil Pont Technológia feltalálója.

Azt is elmondta, egy autista születéséhez szükség van egy hős típusú szülőre, aki mindent tud, kevésbé figyel a részletekre, nagyon megy előre, viszont retteg az árulástól és egy lágyabb, kevésbé beszédes, alárendelő, beletörődő, erőszaktól rettegő, de látszólag rendben lévő szülőre. Az egyik azt hiszi visszafogják, elhagyják, a másik pedig, hogy ráerőltetnek, elnyomják. Egyik csak egy célra figyel és a részletekre nem, a másik pedig a részletekre , de a célra nem. Körülbelül így néz ki ma a jobb és baloldal a politikában és az emberek a társadalomban is. A megoldás a kettő közt van.

„Nincs szükség se hősökre, se áldozatokra, hiszen nincs háború. Józan lelkiállapotú, cselekvő emberekre van szükség. Sosem az emberek voltak a probléma, hanem a pánikalapú helyzet. Ha ezt ismerve nem egymásnak, hanem a pániknak megyünk neki, akkor elmondhatjuk, hogy Magyarország lesz a legjobb nemzet, mert mi kaptuk a legtöbb edzést!” – zárta szavait Tóth Zoltán.