Az AVON nemzetközi tanulmánya szerint, a nők erőt merítenek tapasztalataik megosztásából

A vállalat új kampányával nők ezreit inspirálja, hogy hallassák a hangjukat, legyenek büszkék a sikereikre

Az AVON hitvallása szerint „Egy jobb világ a nők számára, egy jobb világot jelent mindenki számára.” A koronavírus-járvány a világgazdaságra gyakorolt súlyos hatása mellett, az emberi jogokért és a nemek közötti egyenlőségért való küzdelemre, illetve az elszigeteltség miatt az emberi kapcsolatokra is rányomta bélyegét. A vállalat legújabb kutatására alapozva indította el 2021 első hónapjaiban a My Story Matters – Minden történet számít névre keresztelt kampányát, amellyel saját történetük megosztása által nők ezreinek szeretne erőt és reményt adni a jelenlegi helyzetben. Ráadásul minden megosztott történet egy dollárt ér, amelyet a vállalat jótékony célokra fordít.

Az AVON legújabb, nemzetközi kutatásából kiderül, hogy a nők többsége (68%) erőt merít a hasonló élethelyzetben levő emberek hétköznapi történeteiből, és 72%-nak segít, ha megoszthatják saját tapasztalataikat. Egyharmaduk számára ezek a kapcsolatok segítenek leküzdeni a kihívásokat, és 36%-uk esetében csökkenti a szorongás érzését vagy az önbizalomhiányt.

A jelenlegi világjárvány miatt ugyanakkor világszerte a nők 92%-ában fokozódott a nyomás és stressz érzete – derül ki az AVON kutatásából. Az Egyesült Királyság, Lengyelország, Olaszország, Dél-Afrika és a Fülöp-szigetek területén végzett felmérés során megkérdezett 8000 nő több mint felének (57%) fokozott kételyérzetet is okozott a járvány, mivel az online oktatás, a home office és a pénzügyi bizonytalanság keltette negatív érzéseiket nem tudják megosztani rokonaikkal, ismerőseikkel, barátaikkal. Mindemellett a megkérdezettek 52%-ának a magány okozta nehézségekkel is meg kell küzdenie, amely szorongást (44%), elszigeteltséget (42%), motivációhiányt (34%) és önbizalomhiányt (20%) eredményezett.

A nők több mint fele online platformokon keres megoldást az elszigeteltség problémájára, azonban annak ellenére, hogy a megkérdezettek 57%-a azért fordult ezekhez a felületekhez, hogy kapcsolatot teremthessen társaival, a nők több mint egynegyede (28%) elismeri, hogy elítélve érzi magát, amikor megosztja saját küzdelmeit a közösségi oldalakon. A megkérdezettek 27%-a nem hiszi, hogy bárki érdeklődik a történetük iránt, és 40% nem szeret magáról beszélni.

Reagálva arra, hogy a koronavírus-járvány akár évtizedekkel is visszaveti a nemek közötti egyenlőségért vívott harcot1 és a kutatás eredményére, miszerint a nők 41%-ának csorbult az önbizalma a kijárási korlátozások következtében, az Avon egy globális kezdeményezést indít útjára. A My Story Matters – Minden történet számít kampány keretein belül a járvány miatt kialakult nehézségek kezeléséhez az emberek összefogását hirdeti a vállalat. Ennek érdekében az AVON globális történet- és képgalériájában a világ bármely pontján élők megoszthatják életeseményeiket kisebb, nagyobb győzelmeiket. A platform a világ minden tájáról nők és férfiak ezreit kapcsolja össze, így ünnepelve meg elért eredményeiket és történeteiken keresztül inspirálva egymást saját lehetőségeik kiaknázására.

A My Story Matters Galéria a Nemzetközi Nőnaphoz kapcsolódva az erő és az elszántság történeteit ünnepli, a rendkívüli diadaloktól kezdve a mindennapi kisebb eredményekig. A galériában már számos történet olvasható, amelyek nők és férfiak különböző tapasztalatait és élményeit mutatják be a világ minden tájáról. A sokszínű történetek között megjelennek az anyaság és a karrier kihívásairól szóló élmények, párkapcsolati nehézségeket tárgyaló történetek, de olvashatók az AVON számára oly fontos, emlőrákkal és kapcsolati erőszakkal kapcsolatos tapasztalatok is, amelyek mindegyike inspirál, erőt és önbizalmat ad olvasóinak.

Egy olyan világban, ahol a hangunk nem egyenlő, a mindennapjaink során olyan embereket keresünk, akikkel mi is azonosulni tudunk, akik hasonlítanak ránk és közös tapasztalatokkal rendelkezünk. Erőt ad számunkra, amikor egy másik nőről hallunk, aki ugyanazokkal a problémákkal és élethelyzetekkel küzdött meg, mint mi” – nyilatkozta Angela Cretu, az AVON vezérigazgatója. „Az AVON küldetése, hogy segítsen a nőknek legyőzni azokat a korlátokat és kihívásokat, amelyekkel nap mint nap szembesülnek, hogy a legtöbbet hozhassák ki magukból. Ezért az idei Nőnapon kapcsolatot teremtünk közöttük, új és ítéletmentes felületet biztosítunk arra, hogy megoszthassák történeteiket és inspirációt meríthessenek mások tapasztalataiból. Az Avon My Story Matters Galéria nők ezreinek biztosít lehetőséget, hogy megszólalhassanak, megoszthassák történeteiket és megünnepeljék eredményeiket. Hiteles történeteket gyűjt össze a világ minden tájáról, megmutatva, hogy a nők milyen erősek, bátrak, értékesek, és soha nem szabad alábecsülni őket. Minél több történetet tudunk összegyűjteni, és minél több pozitív példaképet tudunk mutatni, annál nagyobb hatással leszünk a világra, hiszen amellett, hogy ezzel nők ezreinek adunk erőt, az AVON Alapítvány minden megosztott történet után 1 dollárt adományoz olyan jótékonysági szervezeteknek, amelyek segítenek a nők számára egy jobb világot teremteni, ezáltal biztosítva minden ember számára jobb életet.”