Az autók javításakor még sokáig szükség lesz az olajok és más folyadékok felitatására

Noha egyre többet beszélünk az elektromos autókról, az olajszármazékok még sokáig használatban maradnak a személygépkocsikban. A műhelyekben a csöpögő kenőolaj felitatása az elkövetkezendő 15 évben még gyakrabban előforduló munkafázis lesz, mint mondjuk az akkumulátorok cseréje. A MEWA teljes körű szolgáltatásának keretében használható MEWA MULTITEX® szőnyegek minden gépjárműszervíznek segítenek abban, hogy tisztán tarthassák a padlót – ezek ugyanis bármit képesek felszívni, ami csöpög, csurog vagy folyik.

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) egy tanulmánya szerint 2040-ben már 300 millió elektromos meghajtású autó suhan majd a világ útjain – csakhogy a gépjárművek összlétszáma eléri majd a kétmilliárdot! Így biztosnak látszik az autószervízek üzleti értelemben vett jövője – és az is, hogy ezekben a műhelyekben belátható időn belül nem hagynak fel az olajok és a belsőégésű motorokban alkalmazott más kenőanyagok használatával. Ez viszont azzal jár majd, hogy még sokáig nem lehet megszabadulni a padlóra csöpögő csúszós és ragacsos anyagoktól az ilyen típusú munkahelyeken.

Minden autószervízben nap mint nap küzdelmet folyatnak a dolgozó lába alatti padlót szennyező, csöpögő folyadékok, csurdogáló olajok és zsírok ellen. Ezek nem igazán esztétikusak, ráadásul még veszélyesek is a munkások biztonságára. A MEWA egyszerű és hatásos megoldást talált erre a problémára: a textilből készült MEWA MULTITEX® olajfelfogó szőnyeg bármilyen szerelési vagy karbantartási munkához alátétként használható. A szőnyeg három liter folyadék felszívására képes. Szűk helyekre egy szőnyeget lehet becsúsztatni, nagyobb térségek esetén pedig több MULTITEX egymás mellé helyezése vezet a sikerhez.

Az olajfelfogó szőnyeg többféle tevékenységhez alkalmas.

  • Olajok, fék- vagy hűtőfolyadékok cseréjéhez.
  • Emulziók vagy oldószerek szivárgása esetén azok felitatásához.
  • Hajtóművek vagy motorok szétszedéséhez.
  • Olajos szerszámok elhelyezéséhez alátétnek.

Más segédeszközökkel összehasonlítva a rugalmasan bevethető textilszőnyeg alkalmazása nagyon jó eredményre vezet. A műanyagból készült edények sok helyet foglalnak, és nem is férnek be a szűkebb sarkokba. A homok vagy más granulátumok nedvszívó képessége kisebb, ráadásul könnyen szétszóródnak a műhelyben, és csúszásveszélyesek. Az eldobható rongyok pedig jelentősebb szivárgások esetén bizonyulnak elégtelennek: sok kell belőlük, és használat után piszkosan hevernek szanaszét az üzemben.

A veszélyes anyagok elhelyezéséről a MEWA teljes körű szolgáltatása keretében gondoskodik. A szőnyegeket elszállítják, környezetbarát módon, a vonatkozó normáknak megfelelően kimossák és tisztán visszaviszik az ügyfélnek. Mindez jelentős mértékben megkönnyíti a szervíz munkáját. Ezt maguk az ügyfelek is gyakran elismerik, erősíti meg Horváth László, a MEWA magyarországi vállalatának ügyvezetője: „Partnereink nagy része gépjárműjavító műhely, amelyek nagyra értékelik a MEWA MULTITEX® szolgáltatásunkat. Fontos számukra a tiszta munka, s ebben az esetben a fényesen ragyogó padlózat minőségi munkáról és elkötelezettségről tanúskodik. Szőnyegeink ezzel jelentősen hozzájárulnak az ügyfeleink által nyújtott értéktöbblethez, és ezen keresztül üzemgazdaságosságukhoz” – fogalmazott Horváth László.