Az Affidea Horváth Ágnest nevezte ki magyar leányvállalata élére

Az Affidea, Európa legnagyobb képalkotó diagnosztikai, járóbeteg-szakellátási és sugárterápiás szolgáltatója örömmel jelenti be, hogy Horváth Ágnest nevezte ki az Affidea Magyarország Kft. ügyvezető igazgatójának.

Az Affidea Magyarország Kft. első számú vezetőjeként Horváth Ágnes felel a jövőbeni fejlesztési tervek kidolgozásáért és megvalósításáért. Irányítása alatt az Affidea magyar leányvállalata folytatja növekedési stratégiáját, beleértve a betegellátás digitális fejlesztését, amelynek köszönhetően még inkább ügyfélközpontúvá válik az Affidea működése.

Horváth Ágnes több, mint 20 éves, nemzetközi nagyvállalati környezetben szerzett felsővezetői tapasztalattal rendelkezik. Korábban 10 éven át a magyarországi McDonald’s Étteremhálózat Kft. ügyvezető igazgatójaként dolgozott. Ezt megelőzően különböző felsővezetői feladatokat látott el, többek között az országos hálózat üzemeltetésért felelős igazgatói pozícióját töltötte be. Szakmai feladatai mellett 13 éven át a hosszan tartó kórházi kezelés alatt álló gyermekeket és családjaikat támogató Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány kuratóriumának tagjaként, majd elnökeként tevékenykedett.

Kiemelkedő szakmai és vezetői teljesítményét a vállalat globális menedzsmentje 2008-ban a multinacionális szervezet legrangosabb díjával, a McDonald’s Presidents’ Awarddal, 2016-ben az Ethics Champion Awarddal ismerte el. Vezetői teljesítményéért a hazai szervezet 2020-ban Életműdíjjal tüntette ki.

Giuseppe Recchi, az Affidea Group vezérigazgatója kijelentette: „Az Affideát 30 évvel ezelőtt pont Magyarországon alapították annak szellemében, hogy mindig a legjobb egészségügyi ellátást kínálja páciensei számára. A magyar elhivatottságot és vállalkozói kultúrát sikerült külföldön is meghonosítani, ezzel pedig Európa legnagyobb képalkotó diagnosztikai, járóbeteg-szakellátási és sugárterápiás csoportjává váltunk. Az Affidea csapatában számtalan olyan orvos és egészségügyi szakember dolgozik, akik a kiemelkedő ellátásnál is többet nyújtanak pácienseiknek. Ágnes vezeti a jövőben a magyarországi vállalatot tovább erősítve a színvonalas egészségügyi szolgáltatások örökségét. Emellett a már meglévő erősségekre építve biztosítja majd az Affidea folyamatos fejlődését Magyarországon.

Horváth Ágnes új növekedési pályára állítja az Affidea Magyarországot, a piaci igényeknek megfelelően, a betegek elvárásaira és tapasztalataira fókuszálva. Ágnes friss és innovatív gondolkodásmóddal, komoly tapasztalattal érkezik az Affideához egy kiélezett versenykörnyezetben működő iparágból, ahol a siker kulcsa a vevői elégedettség és a kiváló működési színvonal. Várom a közös munkát és bízom abban, hogy nagyszerű fejlesztési terveket fogunk látni az Affidea Magyarország részéről.” – tette hozzá Zisis Sotiriou, az Affidea regionális vezérigazgató-helyettese, aki sikeres átmeneti időszakot biztosított az Affidea Magyarország számára az új ügyvezető kinevezéséig.

Meggyőződéssel valljuk, hogy az egészségnél semmi sem fontosabb. Örömmel csatlakozom egy olyan vállalathoz, amely a magas minőségű egészségügyi szolgáltatások biztosítását tekinti a küldetésének. A cég 30 éves hazai múltjára és az Európában a gyógyítás terén kivívott hírnevére való tekintettel büszkén csatlakozom a helyi csapathoz, hogy közösen építsük tovább a vállalat jövőjét. Elsődleges feladatomnak tekintem, hogy az Affidea Magyarország egy új, sikeres útra lépjen. Mindannyian azért dolgozunk a jövőben, hogy tovább fejlesszük a szolgáltatásainkat és még hatékonyabban reagáljunk a páciensek igényeire. Célunk, hogy folyamatos innovációinknak köszönhetően valódi értéket nyújtsunk a pácienseknek, a partnereknek, az orvosainknak és munkavállalóinknak egyaránt.” – fogalmazott Horváth Ágnes.

A Magyarországon alapított és hazai központtal rendelkező Affidea – www.affidea.hu – az ország legnagyobb képalkotó diagnosztikai szolgáltatója, a magyar magán- és vállalategészségügyi piac meghatározó szereplője. Országszerte 11 egészségügyi központban évente 500 ezer vizsgálatot végeznek el, Budapesten kívül Győrben radiológiai, valamint izotóp diagnosztikát is működtetve. Az Affidea Magyarországon egyedüliként rendelkezik az Európai Radiológiai Társaság (European Society of Radiology) ötcsillagos minősítésével, amelyet a CT-vizsgálatok sugárcsökkentési protokollja alapján nyert el.

Anyavállalata – www.affidea.com – Európa vezető egészségügyi szolgáltatója a fejlett képalkotó diagnosztika, járóbeteg ellátás és sugárterápia terén, amely Európa 15 országában 319 egészségügyi központot működtet. Az Affidea-csoport Európában több, mint 9 000 szakembert foglalkoztat és mintegy 10 millió pácienst lát el évente.