Az Acer elérhetővé teszi számítógépein az Amazon Alexa rendszert 2018-ban

Az Acer bejelentette az új V6820M/i 4K UHD projektort, amely együttműködik Amazon Alexa-val és intuitívan vezérelhető

Az Acer bejelentette, hogy az Amazon Alexa 2018 első negyedévétől elérhető leszi a kiválasztott Aspire, Spin, Switch és Swift notebookokra és az Aspire all-in-one számítógépekre. Az Amazon Alexa az Egyesült Államokban az Acer Care Centeren keresztül történő frissítés formájában töltődik le a gépre, míg világszinten várhatóan 2018 közepén érkezik meg.

Az Acer örömmel áll azon márkák közé, akik az Alexát elsőként hozzák el a PC-s környezetbe.” – nyilakozta Jerry Kao, az Acer Inc. IT Termékek üzletágának elnöke, valamint hozzátette: „A termékeinkbe elérhető iparág vezető audiotechnológián keresztül biztosítjuk vásárlóinknak a többszavas hangutasítások elérését a notebookon vagy a desktop számítógépen. Az Alexa-val több ezer dolgot csinálhatunk, ezeket a képességeket már natív módon érhetjük el a számítógépünkön.”

Nagy örömünkre szolgál, hogy az Acer Alexa-t a PC-t használó emberekhez is eljuttathatjuk.” – nyilatkozta Steve Rabuchin, az Amazon Alexa alelnöke. „Az Alexa érintésmentes hozzáférést biztosít a PC-n keresztül hangutasításokkal, mely számos szempontból hasznos lehet a felhasználóknak, például, ha egyszerűbben szeretnék kezelni az intelligens otthonaikat, hírekről és időjárásról tájékozódnának, időzítést vagy más dolgokat állítanának be. Ez egy nagy lépés ahhoz, hogy Alexa elérhető legyen bárhol, ahol csak szükség lehet rá.”

Az Intel® Smart Sound Technology, az audio, hang és beszéd interakciókra szolgál, az integrált audio DSP (digitális jelfeldolgozó) lehetővé teszi, hogy az Acer legújabb notebookjai és asztali számítógépei közül számos eszközt támogassa az Amazon Alexa-t, gyorsan reagáljon a hangutasításokra, miközben kiváló hangminőséget biztosít a rendszer teljesítményének befolyásolása nélkül.

A PC a legmegfelelőbb eszköz a legteljesebb digitális élmény megvalósításához.” – nyilatkozta Anand Srivatsa, az Intel Desktop, Channel and Systems csoportjának vezérigazgatója. „Az Intel® Smart Sound technológiával társított Alexa hangszolgáltatások bevezetésével azt prognosztizáljuk, hogy a PC még fontosabb szerepet fog betölteni a termelékenység maximalizálásában, a szórakoztatásban és az intelligens otthon, vagy az iroda irányításában.”

Érintés mentes munkamenet, szórakoztatás és intelligens otthon vezérlés a PC-ről
Az Amazon Alexa-val kompatibilis Acer notebookokon és asztali gépeken keresztül utasíthatjuk Alexa-t a naptárunk ellenőrzéséhez, létrehozhatunk listákat és a kérdéseinket is megválaszolja; szórakoztatóbbak lehetnek napjaink, ha az Alexa lejátsza a kedvenc zenénket, podcastjainkat vagy a hangoskönyveket felolvassa; kezelhetjük az intelligens otthoni eszközöket, menedzselhetjük a világítást, a termosztátokat, tehát az otthoni készülékeket az Alexának adott hangutasításokkal vezérelhetjük.

A notebookok, mint például a Switch 7 Black Edition és a Spin 5 az Acer Purified Voice hanggal és négy digitális mikrofonnal támogatja a hangfelismerést akár 2,7 méteres távolságból is, míg a kettős mikrofonnal rendelkező modellek 0,9 méterről képesek az Alexa használatára. Minden egymásba hajtható és 2 az 1-ben notebookok elölre néző hangszórókkal rendelkezik és lenyűgöző hangélményt nyújtanak.

Az új Acer V6820M/i 4K UHD projektor együttműködik az Amazon Alexa-val
Az
Acer Air Monitor mellett, ami már együttműködik az Alexa-val, az Acer új V6820M és V6820i 4K UHD projektorai ugyancsak elsőként kapják meg az Amazon Alexa támogatást. Az intelligens otthon részévé válik, miután engedélyezték az Acer Projector Smart Home funkcióját, az Alexa utasításával a felhasználók képesek lesznek irányítani a kivetítőt, az Echo-t vagy a kompatibilis Acer PC-t, például a következőkkel: „Alexa, kapcsold be a projektort!”, „Alexa, használd a HDMI portot a kivetítőhöz!”, vagy „Alexa, módosítsd a projektor megjelenítési módját világosra!”

Az Acer V6820M/i vezeték nélküli kivetítővel a film-fanatikusoknak valódi moziélményben lesz részük otthonukban, egy rendkívül éles 120 hüvelykes 4K UHD (3.840 x 2.160) felbontású kivetítőn. A V6820M/i kompatibilis a HDR és Rec. 2020 jelekkel, támogatja a Rec. 709 szabványt a moziszerű színpontosságért és HDMI 3Dii-t a 3D házimozi élményért. A projektor biztosítja a gyorsan mozgó jeleneteknél is az akadásmentes vizuális élményt az Acer AcuMotion keretinterpolációs rendszerrel, amely kiszámítja és generálja a közbenső képkockákat, beilleszti azokat a meglévők közé a zökkenőmentes mozgásokhoz. A V6820M/i csendes üzemmódban, mindössze 19dBA (csendes módiii) hang erősségű, mely kisebb, mint a háttérben hallható suttogás.

A pontos leírások, árak és az ellérhetőség régiónként eltérő lehet. Az elérhetőségről, a termék specifikációiról és az egyes piacokra vonatkozó árakról a www.acer.com címen léphet kapcsolatba a legközelebbi Acer irodával vagy kereskedővel.

i A támogatott modellek közé tartozik a legújabb Aspire 5, Aspire 7, Spin 3, Spin 5, Switch 7 Black Edition, Swift 3, Swift 5, Swift 7, Aspire Z24, Aspire U27, Aspire S24. Az ütemterv előzetes értesítés vagy kötelezettség nélkül változhat.

ii A HDMI 3D módban a legmagasabb támogatott felbontás 1080p.

iii Csendes módban a legmagasabb felbontás 1080p.