Az Accept újra Budapesten koncertezik

Új lemezével érkezik januárban a német heavy metal legenda

Története legnagyobb kereskedelmi sikerét érte el az elmúlt években az Accept: a majd’ 50 éve alapított heavy metal zenekar a német slágerlisták élére vágtatott legutóbbi lemezével, melyet The Rise Of Chaos címmel követ most az új album. A dalokat a hazai közönség január 21-én hallhatja élőben, amikor a zenekar a Barba Negra Music Clubban játszik.

A teuton metal legenda, az Accept számos klasszikus albumot tudhat katalógusában: a 2000-es években kiadott Blood Of The Nations vagy a Stalingrad is világszerte sikert aratott, de a Blind Rage volt az, mely az eladások tekintetében a csúcsra ért: a 2014-es lemez volt az első a zenekar történetében, mely a teljes, hivatalos németországi slágerlista 1. helyéig jutott – és hasonló eredményt ért el Finnországban is, számos további államban, így hazánkban pedig a Top 10-be fért be anno.

A közelmúltban a zenekar újra kiadta az első négy, a ’80-as években megjelent lemezét, és szinte az összes nagy rockfesztiválon megfordult – a Bang Your Head!!! fesztiválos fellépésüket egy 3 lemezes, DVD- és hangfelvételeket tartalmazó koncertkiadványon is elérhetővé tették, Restless And Live címen, melyből itt nézhetünk meg egy részletet: https://youtu.be/Dwynky4SNvI

Eközben a csapat már előre néz: a DVD munkálatok és az európai turné mellett készült az Accept legfrissebb, The Rise Of Chaos című nagylemeze, mely augusztusban válik elérhetővé. Wolf Hoffmann gitáros így nyilatkozott a címválasztásról: „Az egyre növekvő káosz egy olyan jelenség, amire sokat gondolok az elmúlt időkben. Ez egy olyan állapot, ami lassan elterjed mindenhol a világon. Aki ott volt a közelmúltbéli koncertjeinken, az meglehetősen disztópikus, egy széteső világ hangulatát keltő díszleteket láthatott, és ha most megnézzük az új lemez borítóját, ugyanez a képi világ köszön vissza rajta. Most azonban nem csak a jól látható, hanem a kevésbé megfogható, de mindenki által egyre inkább érzékelt hanyatlás jelei is felfedezhetők a borítón és a dalokban.” A címadó dal már ismerős lehet a rajongók számára, hiszen nemrég egy videó formájában is megjelent: https://youtu.be/tFqFYHFNeCc

A csapat az új lemezt is az előző háromhoz hasonló módon, Andy Sneap producer közreműködésével készítette, a már említett borító pedig Havancsák Gyula munkája. Wolf a grafikák kapcsán elmondta, hogy bár korábban a borítók inkább egyszerű, és egyértelmű üzenetet közvetítő megoldások voltak, ezúttal egy érdekesebb, hangulatosabb képet akartak használni, amelyen számos rejtett apró részletet is felfedezhetünk, ugyanakkor a fő gondolati tartalom és az üzenet így is egyértelmű marad. Az albumhoz készült legfrissebb videó, a Koolaid itt látható: https://youtu.be/32YMXm75m2A

Az új dalok élőben elsőként az idei Wacken Open Air fesztiválon hangzanak el augusztus elején, ahol Wolf Hoffman tavalyi szólóalbumát is előadja: a Headbangers Symphony lemezen Beethoven, Vivaldi és Mozart műveit hallhatjuk heavy metal átszerelésben, a Cseh Nemzeti Szimfonikus Zenekar közreműködésével. A fesztiválszezont követően ősszel Japán, Dél-Amerika és néhány USA-béli koncert következik, majd januárban indul az európai turné: az Accept Budapesten a Barba Negra Music Clubban, január 21-én játszik.

A Concerto Music bemutatja: The Rise Of Chaos Tour
2018. január 21., vasárnap 19 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Accept koncert + vendég
Belépő: early bird jegyek korlátozott számban 6900 Ft, elővételes jegyek 7900 Ft, december 1-től és a koncert napján 8900 Ft.
Jegyek kaphatók a Ticketportal hálózatában, a CD Pince, Headbanger üzletekben, a Barba Negra pénztárában, valamint a www.concerto.hu, a http://tixa.hu/ és a http://barbangera.hu weboldalakon.