Augusztus elején rendezik a Budavári Palotakoncerteket

     Az operettirodalom legnagyobb slágerei, mások mellett Kálmán Imre, Lehár Ferenc és Ábrahám Pál örökzöldjei is megszólalnak augusztus 2-án és 3-án a Budavári Palotakoncerteken a budai Várban.

    Az esteken fellép Bordás Barbara, Dancs Annamari, Fischl Mónika, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Boncsér Gergely, Laki Péter, Peller Károly, Vadász Zsolt, a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató nyerteseként is megismert Ninh Duc Hoang Long és a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekverseny fiatal tehetségei, Faragó Alexandra és Dénes Viktor. Közreműködik a Fitos Dezső Társulat, valamint a Budapesti Operettszínház Balettkara és Zenekara Pfeiffer Gyula vezényletével, rendező Bori Tamás – közölték a szervezők az MTI-vel.


    Az Elemi szenvedélyek című műsorban felcsendülnek az operettirodalom legnagyobb slágerei, Kálmán Imre, Lehár Ferenc és Ábrahám Pál dallamai, operamelódiák, a Fitos Dezső Társulat táncosainak köszönhetően pedig népzenés és néptáncos motívumok teszik még színesebbé a gálaestet.