Átlépte a határt a magyar terep akadályfutó “brand”


Európa legtechnikásabb akadálypályáival hamarosan három másik országban is találkozhatunk

Már külföldön is megkezdte hódító útját a Running Warriors terep akadályfutó verseny, amely nyolcadik éve állít profi akadályaival nagy kihívást a sportág szerelmesei elé. A versenysorozat évről évre lehetősége ad a megmérettetésre nem csak a profi versenyzőknek, de azoknak is, akik aktuális erőnlétüket szeretnék ily módon próbára tenni. A brand népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 2024-ben már Romániában, Ausztriában és nagy bizonyossággal Csehországban is megtalálható lesz Európa egyik legkeményebb akadálypályája.



Az OCR, az Obstacle Course Racing rövidítése, ami olyan futást jelent, amelynek során természetes és épített akadályokat is le kell küzdenie a résztvevőknek. A versenyeken az akadályokat úgy helyezik el a szervezők, hogy azok megtörjék a futásból kialakult sebességet és lendületet. Az akadályok a versenyző szellemi és fizikai képességét is megterhelik, állóképességre, gyorsaságra, ügyességre egyaránt szükség van ahhoz, hogy eredményesek legyenek egy OCR versenyen.

„A brand, illetve a rendezvény nevét 2015-ben, 24 óra alatt találtam ki. A rákövetkező 48 órában elindítottunk a honlapot és összeállítottuk a nevezési rendszert. Első alkalommal egy barátom által szervezett sporthétvégén kaptunk lehetőséget, hogy szervezzünk valamilyen futóversenyt. Már az első gondolatom az volt, hogy nem szokványos versennyel készülünk. Legnagyobb örömünkre több mint százan neveztek erre a viadalra. Ez megerősített abban, hogy jó az irány és ezen felbuzdulva még abban az évben két másik versenyt is rendeztünk”, emlékezett vissza a kezdetekre Rozina Tamás, a Running Warriors brand tulajdonosa.

Versenyből szövetség

Ahhoz, hogy egy szövetség szövetséggé váljon sport feltételeinek, hogy a törvényben előírt feltételeket, azaz a szövetségnek legalább 10 tagegyesületet, 100 igazolt versenyzőt, valamint 3 év bajnoki futamot kell felmutatni. Mivel a bajnoki futamokat a kezdetektől a Running Warriors biztosította, ezzel támogatta a szövetség sportággá válását. Így 2017-ben elindult a sportág hazai képviselete, a Magyarországi OCR Sport Szövetség.

„Évről évre egyre több sportegyesület csatlakozott hozzánk és egyre több versenyszervező tudott bajnoki futamokat szervezni. A sportág profizmusához elengedhetetlen a technikás pályák kialakítása, amiben a Running Warriors a kezdetektől kiemelkedőt tudott nyújtani. Folyamatosan új akadályok kidolgozásán, fejlesztésén és gyártásán dolgozunk, ami ahhoz szükséges, hogy a brandünk mára Európa egyik legjobb, legtechnikásabb akadályfutó versenye lett”, avatott be Rozina Tamás, aki azt is elárulta, hogy 2024-ben már Romániában, Ausztriában és nagy bizonyossággal Csehországban is megtalálhatók lesznek akadálypályáik.

Nincs lehetetlen!

Az akadályfutás megtanít rá, hogy büszkék legyünk arra, amit elértünk. Más életszemléletre ösztönöz azáltal, hogy a kihívásokat ne korlátoknak éljük meg, hanem lehetőségeket, melyek segítségével messzebbre juthatunk. Arra is felja a figyelmet, hogy nem hív a győzelem a fontos, hanem a cél felé vezető út, ami folyamatos fejlődésre sarkall.

„Magyarországon teljesen 5-6000 ember űzi ezt a sportot, férfiakat és nőket vegyesen. A versenyeken profik és amatőrök is megmérkőzhetnek egymással, de olyanok jelentkezését és szeretettel várjuk, akiknek most kelti fel az érdeklődést és szívesen kipróbálnák a pályát. Az akadályaink a visszajelzések alapján nem könnyűek, éppen ezért mondjuk azt, hogy egy-egy versenyen a tulajdonképpen másodlagos, hiszen az is óriási eredmény, ha valaki hibátlanul teljesíti a pályát. Igyekszünk minél furfangosabb akadályokat kitalálni, és minden versenyre újdonságokkal készülni”, zárta gondolatait a Running Warriors brand tulajdonosa.

Minden évben a brand biztosítja a honvédelmi sportszövetségnek az akadályokat, az országos kadét program keretében idén több mint nyolcszáz diák vett részt az általuk szervezett országos kadét versenyen.

Az akadályok típusairól a runningwarriors.hu és az akadalysport.hu oldalakon képes ízelítőt kaphatnak az érdeklődők.