Átadták „Az Erdő álma” pályázat díjait

Pénteken a Magyar Mezőgazdasági Múzeum épületében adták át „Az Erdő álma” természetvédelmi-irodalmi pályázat díjait. 2020-ban a járványhelyzet ellenére is 946 darab vers, próza és mese érkezett be országosan a 6-19 éves korosztálytól. A zsűri elnöke, Halász Judit Kossuth- és Jászai díjas színművész értékelésében elmondta: sok jó gondolatot látott értékes megfogalmazásokban, amelyek elősegítik a természetvédelmi szemléletformálást.


Ötödik éve kerül meghirdetésre a Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület természetvédelmi-irodalmi pályázata, melynek idei címe és témája „Az Erdő álma” volt. A szervezők a 6-19 éves korosztályba tartozó gyerekektől verseket, prózákat és meséket vártak. Minden évben arra kérik a gyerekeket, hogy írják le a természetben tapasztalt élményeiket az irodalom eszközeit használva. A 2020-as díjátadót múlt pénteken tartották a Magyar Mezőgazdasági Múzeum épületében, a Vajdahunyad várban.

A díjátadóra a legszigorúbb járványügyi elővigyázatosságok mellett került sor, s az 50 díjazott gyermekből 42 részt is tudott venni az eseményen.

„A felhívásra tavaly 1316 pályamunka érkezett. Idén a vírushelyzet sajnos rányomta a bélyegét a gyerekek aktivitására, azonban így is 946 írással pályáztak, aminek nagyon örülünk” – mondta Marincsák Ibolya egyesületi elnök, főszervező.

A beérkezett műveket nyolc kategóriában ismert szakemberekből álló zsűri bírálta el, melynek elnöke idén Halász Judit Kossuth- és Jászai díjas színművész volt.

„Nagy örömet okoz nekem, hogy mennyi tehetség mutatkozik meg évről évre az egyesület pályázatain 6-tól 19 éves korig minden korosztályban. Sok jó gondolat érkezett értékes megfogalmazásokban, amelyek elősegítik a természetvédelmi szemléletformálást” – hangzott el Halász Judit értékelésében.

A zsűri további tagjai 2020-ban: Finta Éva József Attila díjas költő; Kozák Mari költő, meseíró; Hajnal Éva költő; Jóna Dávid költő; Kardos M. Zsöte költő; Balku László író, újságíró.

Minden kategória első hat helyezettje értékes jutalomban részesült és a helyezett pályaműveket könyvben is megjelentetik. A kötetet és a pályázatot már harmadik éve támogatja az Agrárminisztérium.


Eredmények

6-9 éves korosztály Vers kategória:

  • I. helyezett: Adravecz Katalin, Bicske, Szent László Általános Iskola, felkészítő tanára: Barnaföldi Rebeka Sára
  • II. helyezett: Kovács Benedek Krisztián, Tabajd, Szent László Általános Iskola, Bicske, felkészítő tanára: Barnaföldi Rebeka Sára
  • III. helyezett: Kihári Hanga, Bicske, Szent László Általános Iskola, Bicske, felkészítő tanára: Barnaföldi Rebeka Sára
  • IV. helyezett: Kiss Flóra Anna, Hajdúnánás, Bocskai István Általános Iskola, AMI és Kollégium, felkészítő tanára: Agárdi Zoltánné
  • V. helyezett: István Zoárd Benett, Tyukod, Kiss Áron Általános Iskola, Porcsalma, felkészítő tanára: Belényesi Pálma
  • VI. helyezett: Simon Dominik, Bicske, Szent László Általános Iskola, felkészítő tanára: Barnaföldi Rebeka Sára

6-9 éves korosztály Mese kategória:

  • I. helyezett: Palkó Lana, Budapest, Harmat Általános Iskola
  • II. helyezett: Bolgovics Sára, Szolnok, Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és AMI, felkészítő tanára: Garzsikné Barsi Mónika
  • III. helyezett: Tóth-Ignáth Alexandra, Debrecen, 8 éves, Benedek Elek Általános Iskola
  • IV. helyezett: Kassay Fanni, Székelyudvarhely, Benedek Elek Pedagógiai Líceum, Székelyudvarhely, felkészítő tanárai: Kapusi Emese, Mircse Zsuzsánna
  • V. helyezett: Hock Maja Vivien, Kátoly, Szederkényi Általános Iskola, felkészítő tanára: Hantos Cecília
  • VI. helyezett: Sajtos Petra (Szolnok, Szent-Györgyi Albert Általános Iskola, felkészítő tanára: Ságiné Szabó Erika

10-14 éves korosztály Vers kategória:

  • I. helyezett: Balázs Blanka Margit, Kolozsvár, Románia, Apáczai Csere János Elméleti Líceum
  • II. helyezett: Gubián Anna, Székesfehérvár, Hétvezér Általános Iskola, felkészítő tanára: Mecsei Balázs
  • III. helyezett: Tóth Viola, Ágfalva, Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Sopron
  • IV. helyezett: Puja Jázmin, Eger, Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, felkészítő tanára: Hománé Móra Éva Irén
  • V. helyezett: Tamás Ilka, Nyíregyháza, Kodály Zoltán Általános Iskola, felkészítő tanára: Földesi Rita
  • Megosztott VI. helyezett: Virág Fruzsina, Debrecen, Hunyadi János Általános Iskola, felkészítő tanára: Macziné Repka Tünde
  • Megosztott VI. helyezett: Csizmarik Gerda (Nyékládháza, Kossuth Lajos Általános Iskola, Nyékládháza, felkészítő tanára: Kocsis Erika

10-14 éves korosztály Próza kategória:

  • I. helyezett: Tomasik Petra, Szomód, Íriszkert Általános Iskola, felkészítő tanára: Cserpesné Horváth Márta
  • II. helyezett: Sipos-Csík Lili, Budapest, ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium
  • III. helyezett: Gortva Nikolett, Győr, Móricz Zsigmond Általános Iskola felkészítő tanára: Horvátné Paár Zsuzsa
  • IV. helyezett: Devecseri Sára, Sopron, Hunyadi János Óvoda és Általános Iskola, felkészítő tanára: Pécz Ágota
  • V. helyezett: Kuklis Richárd, Orgovány, Orgoványi Álralános Iskola és AMI
  • VI. helyezett: Venyige Viktória, Biharkeresztes, Gárdonyi Zoltán Református Általános Iskola és AMI, felkészítő tanára: Kissné Tóth Edit

10-14 éves korosztály Mese kategória

  • I. helyezett: Terhes Hanna, Miskolc, Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium, felkészítő tanára: KovácsKatalin
  • II. helyezett: Benkő Martin Gergő, Makó, Kálvin téri Református Általános Iskola
  • III. helyezett: Rácz Lili Szonja, Szabadbattyán, Táncsics Mihály Általános Iskola, Székesfehérvár
  • IV. helyezett: Szaszák Nikolett, Békéscsaba, Erzsébethelyi Általános Iskola, felkészítő tanára: Kisné Adamik Veronika
  • V. helyezett: Dobi Valentina, Balmazújváros, Balmazújvárosi Általános Iskola Kalmár Zoltán Tagintézménye, felkészítő tanára: Radóczné Bálint Ildikó
  • VI. helyezett: Szalai-Szabó Zsófia, Maglód, Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium, felkészítő tanára: Bíró Róza

15-19 éves korosztály Vers kategória:

  • I. helyezett: Barta Georgina Kata, Székesfehérvár, Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI
  • II. helyezett: Bass Mátyás, Sóskút, Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI
  • III. helyezett: Lugosi Csenge Anna, Zalaszántó, Kisfaludy Sándor Gimnázium, Sümeg (Azóta már az ELTE hallgatója)
  • IV. helyezett: Horváth Márk Sándor, Szombathely, Boldog Brenner János Iskola, Gimnázium és Kollégium, felkészítő tanára: Domján Péterné
  • V. helyezett: Bodnár Gabriella, Gemzse, Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, Vásárosnamény, felkészítő tanára: Vezse Róbertné Tóth Gabriella
  • VI. helyezett: Bíró Sára, Románia, Marossárpatak, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely

15-19 éves korosztály Próza kategória:

  • I. helyezett: Rátz Marcell Bálint, Pápa, Petőfi Sándor Gimnázium
  • II. helyezett: Lugosi Csenge AnnaZalaszántó, Kisfaludy Sándor Gimnázium, Sümeg (Azóta már az ELTE hallgatója)
  • III. helyezett: Kész Sarolta, Csíkszereda, Románia, Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium
  • IV. helyezett: Kiss Sarlott Melani, Veszprém, III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és AMI, Zirc
  • V. helyezett: Homovics Panna, Debrecen, Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma
  • Megosztott VI. helyezett: Sztebel Judit, Rád, VSZC Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma, Vác
  • Megosztott VI. helyezett: Lengyel Karola, Tapolca, II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, Budapest

15-19 éves korosztály Mese kategória:

  • I. helyezett: Bodnár Imola, Miskolc, Herman Ottó Gimnázium
  • II. helyezett: Tasnádi Róbert, Szombathely, Kanizsai Dorottya Gimnázium
  • III. helyezett: Sztrida Emília, Budapest, Városmajori Gimnázium
  • IV. helyezett: Parrag Liliána, Fertőendréd, Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola, felkészítő tanára: Dergezné Élő Rózsa
  • V. helyezett: Kanjo Tamara, Szlovákia, Eperjes, HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, Szentes
  • VI. helyezett: Bránya Katalin (Kiskunfélegyháza, 20 éves, KSZC Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakgimnáziuma