Átadták a második Angyalom emlékdíjat



Áder János köztársasági elnök is támogatta a gálát

Másodszor adta át a Tégy Jót Alapítvány a sérült gyermekeket ápoló szülők megbecsülésére létrehozott Angyalom emlékdíjat, amit idén Dobránszki Anita vehetett át. Az édesanya vak, magatehetetlen, epilepsziás kislányát ápolja az év minden napján.



Immár kilenc éve próbálja könnyebbé tenni a Tégy Jót!® a sérült gyermekeikről gondoskodó szülők életét. Ilyen helyzetben van Dobránszki Anita is, aki a 7 éves kislányát ápolja.

„Csenge 2014-ben született a terhességem 26. hetében 650 grammal és 36 centiméterrel. A terhességem alatt semmi probléma nem volt, mégis korán érkezett. A sürgősségi császár másnapján négyes fokozatú agyvérzést kapott” – mesélte a kálváriájukat az édesanya.

Az orvosok akkor nem kecsegtették sok jóval a szülőket, azt mondták, hogy Csenge valószínűleg nem fog látni, nem fog beszélni, vízfejű lesz és epilepsziás rohamok miatt is szenvedhet majd. A jóslatok sajnos beigazolódni látszottak, a ma már közel 7 éves kislány magatehetetlen, a nap minden percében segítségre szorul.

„Etetni, itatni, pelenkázni kell, ülni sem tud magától, csak fekve tud megfordulni. Az epilepsziás rohamait tudjuk kezelni, de évente körülbelül kétszer vannak olyan esetek is, amikor mentőt kell hívni emiatt. Mivel csak 15 kilogramm most Csenge, azért az orvosok a gyomorszondát javasolják, de amíg nem muszáj nem szeretnénk ezt behelyezni, mert nagyon szeret fürdeni, és a gyomorszonda miatt megnőne a fertőzésveszély” – mondta Anita.

Fél évvel ezelőtt egy alvássegítő eszközt is be kellett szerezniük, mivel Csenge éjjel többször felsírt. Az orvosok szerint alvás közben elgyengülnek az izmai, ezért kap nehezebben levegőt.

Anita szerint mindezek ellenére egy nagyon jókedvű, mosolygós kislány, aki csak akkor sír, ha valami nem tetszik neki, ugyanis beszélni sem tud.

Jelölték az Angyalomra

Anitát helyzetük miatt több ismerőse is jelölte az Angyalom emlékdíjra, a vasárnap tartott gálaünnepségen pedig kézbe is vehette az első helyezettnek járó emlékplakettet és 100 ezer forintot. Az első helyezett díjazása mellet további 9 jelölt szülő is kapott 50 ezer forint támogatást.

A Tégy Jót!® 2012 óta létezik, önálló alapítványként pedig 2019-től működik. Fennállása óta idén másodszor adták át az Angyalom Emlékdíjat. Idén maga a köztársasági elnök is támogatta az estet.

„Az első gálán, 2020-ban a díjazottak nem kaptak pénzjutalmat, azonban most a Köztársaságelnöki Hivatal támogatásának köszönhetően már ez is jár a jelölteknek. Áder János köztársasági elnök a gálát és az Angyalom emlékdíj misszióját a szívügyének tekinti, és az Emberi Erőforrások Minisztériumával karöltve egy nagyobb összeggel támogatta az alapítvány munkáját” – mondta Ganyi Károly az alapítvány kuratóriumi elnöke.

Édesanyjának állít emléket

Az elnök, Ganyi Károly maga is fogyatékkal él, ezért személyes érintettsége miatt hozta létre az alapítványt és a díjat is.

„Magam is sérült vagyok, az édesanyám ápolt 35 éven keresztül, de ő már sajnos nincs köztünk. Az ő emlékére és a sérült gyermekeket ápoló édesanyák elismerése miatt hoztam létre az Angyalom emlékdíjat” – mesélte az elnök.

Mint mondja azért fontos ez a díj, mert sérült gyermekeket ápoló szülők a nap 24 órájában gondját viselik beteg gyermekeiknek, ami miatt feladták álmaikat, vágyaikat, karrierjüket, hogy olyan életkörülményeket tudjanak biztosítani a gyermeküknek, amit megérdemelnek.

„Ez egy olyan „munka” ahol nincs betegszabadság vagy hétvége. Lázasan is ugyanúgy fel kell kelni és ápolni a gyermeket, ahogy azt a hét minden napján, ünnepnapokon is. Ezeket a szülőket nagyon nagyra becsülöm, ezért tartom fontosnak, hogy más emberek figyelmét is felhívjuk erre az emlékdíjon keresztül.”