Arca egy Siával közös dallal vezeti fel új albumát

Arca, a venezuelai énekes – aki DJ, előadóművész, modell, festő, popdíva és kísérleti zeneszerző is egy személyben – ismét új dobásra készül: nemrég bejelentette, hogy december 3-án az XL Recordings kiadó szárnyai alatt érkezik “KICK ii” címre keresztelt lemeze, mely a Grammy-, illetve Latin Grammy-díjra jelölt “KiCk i” folytatása. A korong első ízelítője a Siával közös “Born Yesterday” című szerzemény.

Nézd meg az új dal videóklipjét ide kattintva »
Arca 2020 júniusában megjelent “KiCk i” lemeze a multiplex harmónia új korszakát nyitotta meg az innovatív művész számára, aki az elmúlt nyolc évben rendhagyó utat faragott a kortárs popzenébe. Három albumán kívül több mixtape-et és egy 62 perces kislemezt is magáénak tudhat, emellett produceri munkálatokat végzett Björk, Kanye West és FKA Twigs számára, és számtalan izgalmas zenei projekten dolgozott együtt másokkal.

Zenei munkásságán kívül egy festő is, aki saját magának készíti az albumborítókat, modell az Elite modellügynökségnél, és egy technikai újító, aki részt vett néhány saját, egyedi hangszere megtervezésében is. Ezek a látszólag különálló dolgok visszamenőleg összekapcsolódnak egy meghökkentő, egyre növekvő holisztikus művé. Ugyanakkor maga az átalakulás az, ami bármelyik konkrét elemnél fontosabb szerepet tölt be a munkásságában. “Arca tevékenysége több mint innovatív… A jövő popzenéjéről alkotott képe rendkívül izgalmas”, írta róla a them.us, a Pitchfork pedig rajon a képességéért, hogy újra és újra “különös világokat tud létrehozni”.

NÉZD MEG A KLIPET »