Áprilisban táncháztalálkozó

TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ 2019

XXXVIII. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár

2019. április 5-7.

2019. április 5. „Halljunk szót…!” koncert és nyitótáncház – Fonó Budai Zeneház

2019. április 6-7. Táncháztalálkozó – Papp László Budapest Sportaréna

2019. április 7. – Gála koncert –Papp László Budapest Sportaréna

(Szalonna és Bandája, Cimbaliband és Danics Dóra: Népzene szárnyán)

Harmincnyolcadik alkalommal rendezik meg az Országos Táncháztalálkozót és Kirakodóvásárt 2019. április 5-7. között, közel 2600 közreműködővel, a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik legkiemelkedőbb és legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseményeként. A fő helyszín most is a Papp László Budapest Sportaréna lesz, ahol a küzdőtéren zajlanak majd az egymást váltó táncházak forgataga, a népművészeti vásár, valamint az esti gálaműsorok. Az Aréna kisebb-nagyobb termeiben is folyamatosan várják az érdeklődőket a párhuzamosan futó programokkal.

Az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár a népzene, a néptánc és a tárgyalkotó népművészet seregszemléje, amelyen műkedvelő és hivatásos előadók, gyermek- és felnőtt néptáncegyüttesek, zeneiskolások és hagyományőrző népművészek működnek közre, a Kárpát-medencei és moldvai magyarság, valamint a hazai nemzetiségek képviseletében. Az élő népművészet összművészeti fesztiválja a Táncház Egyesület rendezésében, széleskörű szakmai összefogással valósul meg.

Április 5-én, pénteken este „Halljunk szót…!” címmel a Fonó Budai Zeneházban koncerttel egybekötött „bemelegítő” nyitótáncházzal indul a rendezvény.

A Táncháztalálkozó első napja szombaton, a Budapest Sportaréna küzdőterén a Tánchagyományaink programrésszel, táncházak és bemutatók sorozatával indul, a folklórban leggazdagabb Kárpát-medencei tájegységek és a hazai nemzetiségek felsorakoztatásával. A néptáncokkal csak most ismerkedők az élő zenére tanulhatják, akik tudják, szabadon táncolhatják az egymást követő, más és más hangulatú táncokat. Emellett az Aprók táncával, Tini táncházzal, kézműves foglalkozásokkal és játéktanítással agyermekeket szórakoztatják. Az esti Gála után pedig a küzdőtéren zajló Táncház a javából teszi teljessé a szombati programot.

A vasárnap már évek óta családi nap, a gyermekekre és a gyermekes családokra fókuszálva. Ezúttal a nyugat-magyarországi régiót bemutató Aprók Bálja különlegessége, hogya küzdőtéren agyermektáncosokkal együtt a közönség is részt vesz a táncokban, mindenki kipróbálhatja magát a népi játékokban és ügyességi versenyekben, de a kézműves foglalkozásokon is garantált az azonnali sikerélmény.

Ezen programrész kiemelkedő pontja a Minden magyarok tánca, amely az évek során egyre nagyobb sikert arat. Alkalmanként közel kétszáz fő áll színpadra a világ legkülönbözőbb részeit képviselve. A program lényege, hogy a határokon kívül élő magyar néptáncosok és népzenészek teret kapjanak tudásuk bemutatására, amikor a megszokott hangulatú és színvonalú előadással örvendeztetik meg a Táncháztalálkozó közönségét. A szervezők ezzel a lehetőséggel szeretnék megtisztelni azokat, akik hazájuktól távol is nagy lelkesedéssel gondozzák a magyar néphagyományt.

A vasárnapi programot interaktív foglalkozások, mese- és bábelőadások, népzenei és néptáncbemutatók, a felnőtteknek pedig „Ínyenc táncház” egészítik ki.

Mindkét napon délutánonként kamaratermi népzenei koncertekkel várják a látogatókat.

A Táncháztalálkozó egyik nagy vonzerejét a Népművészeti Kirakodóvásár jelenti, amely a hagyományos tárgyalkotás, valamint az abból táplálkozó képző- és iparművészet együttes megjelenése. A programot mindkét nap fotókiállítások, könyv- és CD-bemutatók, valamint filmvetítések gazdagítják.

A vasárnap esti gálán fellép Szalonna és Bandája, a Cimbaliband Danics Dórával, akik a Népzene szárnyán című közös műsorukat mutatják be. Unger Balázs és Pál István gyermekkoruk óta jó barátok, pályafutásuk több ponton is keresztezi egymást. Közösen kezdték a Galga zenekarban, folytatták a Magyar Állami Népi Együttesben, a Fonó zenekarban, majd a Szalonna és Bandájában, ráadásul Szalonna a Cimbaliband több lemezén is szerepel, mint vendégmuzsikus.

A Népzene szárnyán című koncertjükön a két zenekar legnépszerűbb dalait és új nótákat adnak elő, újra hangszerelt változatokban. Az este során a Cimbaliband vendégeként lép színpadra Danics Dóra, s a koncert különlegessége lesz Ürmös Sándor és Unger Balázs cimbalomduójának játéka, valamint Pál István Szalonna és a Cimbaliband hegedűsének, Solymosi Máténak vonópárbaja.

A koncertet követően a Mindenki tánca című, a Táncháztalálkozóra készült nagyszabású produkció zárja a rendezvényt. Ebben a műsorrészben a legkiválóbb énekesek és a Táncháztalálkozó „fesztiválzenekara” közreműködésével több száz, népviseletbe öltözött táncos a nagyközönséggel együtt idézi fel a hajdani falusi bálok hangulatát.  

Bővebb információ és részletes program: www.tanchaztalalkozo.hu

Jegyek kaphatók: www.broadway.hu

Jegyinformáció:

2019. április 5., péntek – Fonó Budai Zeneház

Belépőjegy elővételben 1.000 Ft; aznap a helyszínen 1.500 Ft

2019. április 6., szombat – Sportaréna

a.) Gyermek napijegy (4-től 14 éves korig): 1.190 Ft – belépés: 9.30-tól 21.30-ig

b.) Felnőtt napijegy: 2.490 Ft – belépés: 9.30-tól 21.30-ig

2019. április 7., vasárnap – Sportaréna

a.) Gyermek napijegy (4-től 14 éves korig): 1.190 Ft – belépés: 9.30-tól 15.00 óráig

b.) Felnőtt napijegy: 2.490 Ft – belépés: 9.30-tól 15.00 óráig *

c.) Belépőjegy Szalonna és Bandája, Cimbaliband és Danics Dóra koncertjére és a Mindenki táncára: 3.990 Ft – belépés 15.00 órától már csak emelt árú jeggyel lehetséges! **

* Április 7-én, vasárnap 15.00 óráig érkezők, normál napijegy vásárlásával, zárásig vehetnek részt a programokon.

** Április 7-én, vasárnap 15.00 óra után érkezők csak emelt árú jeggyel léphetnek be a Sportarénába.