Anyatuning és adventre hangolódás a Füvészkertben



Nagyon sikeresek az Öko Zsibongók, jönnek az adventi workshopok

Anyatuning, Zöldségfelismerés, Zümmögőkalandok, Örömtréning – hasonlóan kedves nevű, tartalmas programokkal várja az Öko Zsibongó a kicsiket és nagyokat minden hónap harmadik vasárnapján a Füvészkertben megrendezett, különleges rendezvénysorozaton. A több ezer látogatót vonzó kültéri eseménysorozat következő időpontja november 21., vasárnap.



Az Öko Zsibongó szórakoztató formában nevel környezettudatosságra, és arra, hogyan tehetjük a bolygót élhetőbb hellyé a magunk és mások számára is. Az interaktív rendezvény idén ősszel indult, és minden hónap harmadik vasárnapján kap helyet a 250 éves Füvészkertben, a város közepén, ahol a családok zöld környezetben tehetnek élménytúrát. A részvétel ingyenes, de a regisztráció kötelező: a szervezők elsősorban olyanokat várnak, akik elkötelezettek a bio életmód iránt, vagy legalábbis már elindultak az oda vezető úton.

A legutóbbi, október 24-i Zsibongó is nagy érdeklődés mellett zajlott: nem kevesebb, mint 1804 fő látogatott el rá, hogy a szabadban egyszerre játszva és tanulva éljék meg a természethez való kapcsolódást.

A résztvevők egy sor különböző foglalkozást próbáltak végig, amelyek mindegyike közelebb vihet a zöld életmódhoz. Ilyenkor mindenki saját „útlevelet” kap, amibe minden állomáson pecsétet kell gyűjtenie, amikor elvégezte a kiállítók játékos feladatait.

Állatsimogató és Apamegőrző

Az Állatsimogató állomáson nyuszik várták a gyerekeket, de kirakós és társasjáték is színesítette a programot. Közös festmény is készült, amelyre a résztvevők mind felvihették a maguk ecsetvonásait, emellett volt zene és tánc is.

Miközben a gyerekek válogatott kalandokban vettek részt, a szervezők gondoskodtak az elfoglalt szülők szórakoztatásáról is: az Apamegőrzőben például az íjászatban próbálhatták ki magukat a felnőttek, de hamar kedvet kaptak hozzá a legkisebbek is, akik emellett szorgalmasan faragták az ünnephez illő halloween-tököket.

Sütikóstolás és tönkölylángos

A Zsibongóban minden alkalommal biotermékek kóstolója és vására is vár bennünket, így a látogatóknak alkalmuk nyílik paleo, glutén-, laktóz-, cukor- és mindenmentes sütiket kipróbálni. Megkóstolhatjuk az egészséges mogyoróvajat, az őzkolbászt és a tönkölylángost, ahogyan a szezonhoz illő forralt bort és meleg rétest is.

Eközben remek tippeket kaphat bárki, aki szeretne zöldebben, egészségesebben táplálkozni a hétköznapokban is, esetleg személyesen megismerné azokat a kistermelőket, manufaktúrákat, akiktől beszerezheti a csúcsminőségű, adalékanyagoktól mentes élelmiszereket. Eközben megtanulhatunk akár kertészkedni is, hogy megtermelhessük a saját növényeinket.

Adventi készülődés madárodú-építéssel

Aki ezúttal lemaradt a programról, annak sem kell aggódnia: november 21-én újra vár majd az Öko Zsibongó, ahol ezúttal már a karácsony jegyében zajlanak a workshopok és a programok. Részt vehetünk például a közös adventi koszorú vagy a telelő madarakat melengető madárodú készítésében is.

A több ezer látogatót vonzó kültéri eseménysorozat a szervezők szándéka szerint jövőre is folytatódik.

Regisztráció: www.okozsibongo.hu