Amerikai zeneszerző nyerte a Pannónia Stúdió nemzetközi versenyét

Összesen 129 pályázat érkezett a Pannónia Stúdió által meghirdetett nemzetközi versenyre, amelyben a résztvevő zeneszerzőknek Mundruczó Kornél Jupiter Holdja című magyar filmjének hat perces részletére kellett filmzenét komponálni. Az első helyezett az amerikai Michael Simon lett, mögötte Kovács Levente és a brit Ed Beesley végeztek a dobogó második és harmadik fokán.

Portugáliától Argentínán át egészen Szíriáig több mint 80 külföldi jelentkezett a Pannónia Stúdió zenei megmérettetésére, melynek eredményeit december 15-én hirdették ki. 
A zsűriben helyet foglalt Del Spiva Hollywoody music editor, Balázs Ádám, az Oscar-díjas Mindenki és az Arany Medve-díjas Testről és Lélekről zeneszerzője, Szenthelyi Miklós Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, valamint Arturo Cardelús spanyol zeneszerző, a világhírű “In a Heartbeat” animációs rövidfilm zeneszerzője.A szakemberek a zenei koncepció, a kreativitás, az egyedi stílus, a modern és a klasszikus hangszerek kombinálása, valamint a megvalósítás minősége alapján értékelték a beérkezett műveket. Az értékeléskor a zeneszerzők neve nem szerepelt a művek mellett, így a pontozás kizárólag a művek alapján történt.Ez alapján az amerikai Michael Simon érdemelte ki a győzelmet, és a velejáró 6000 euró értékű hangfelvétel lehetőséget, egy werkfilmet és a Pannonia Composer of 2018 címet. Emellett a nyertes, a második helyezett Kovács Levente és a harmadik Ed Beesley a Magyar Virtuózok felajánlásával részt vehet a 2019 tavaszán megrendezésre kerülő Filmzenei Gálaesten, ahol élő zenekar közreműködésével a filmrészlet vetítése mellett bemutathatják szerzeményeiket a szakmai közönségnek.Az Inspired Symphony ezen kívül kiemelt kedvezményeket ajánlott fel a nyerteseknek és létrehozta “Inspired Composer” programját, ahol egész évben kínálnak nagyon kedvező megosztott stúdiófelvételi lehetőségeket a pályakezdő zeneszerzők számára„A Pannóniában működő cégekkel elindultunk egy úton, melynek a verseny volt az első lépése. A továbbiakban workshopokat, egyedi stúdió koncerteket és változatos szakmai eseményeket tervezünk együtt. A cégek között a minőségi szemlélet teremti meg az összhangot, a Pannónia pedig az országban egyedülálló szakmai bázist nyújt. Mindennek köszönhetően nem megvalósíthatatlan álom, hogy a filmes és zenei utómunka területén nemzetközileg is megmutassuk tudásunkat” – fogalmazott Csapó Ádám, a Pannónia Stúdió kreatív vezetője.Csapó Ádám arról is beszélt, hogy a versenyt idén kevesebb mint 3 hét alatt hozták létre, amihez sok munkára és professzionális hozzáállásra volt szükség. A Pannóniában működő filmes és zenei cégek, média jogászok és webfejlesztők kiváló csapatként működtek együtt.„A résztvevő cégek profi munkája kellett, hogy a nevezés elindításáig mindennel elkészüljünk. Ez önmagában nagy siker számunkra, mert kiderült, hogy a filmes és zenei vállalkozások nagy összehangban tudnak együttműködni a házban. Az már csak hab a tortán, hogy hatalmas érdeklődés volt a versennyel kapcsolatban és az utolsó két napban közel 90-en regisztráltak a Pannónia megújult weboldalán” – nyilatkozta Sebestyén Áron a verseny ötletadója és szakmai vezetője.A Pannónia Stúdió cégei a versennyel egyidőben indították el közös weblapjukat. A házban lévő film- és hang utómunkálatok mellett filmzene felvételi szolgáltatásokat kínálnak a nemzetközi szakma számára. A Gaston Stúdió, a Pannonia Sound Studios, a Post Office Films, az Inspired Selection, a Sound Tailors zeneszerző műhely, a Stúdió Spájz, a Melon Fx és a Clapper’s Creative szolgáltatásai teljesen lefedik a filmgyártáshoz kapcsolódó utómunka folyamatokat, így akár házon belül el tudják készíteni egy film teljes utómunkálatait.