Adatokat törölt telefonjáról a szállodahajó kapitánya

     A nyomozás adatai szerint a szállodahajó kapitánya a dunai hajóbaleset után adatokat törölt a telefonjáról – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel . Megerősítették továbbá azt a sajtóhírt, hogy áprilisban Hollandiában is okozott balesetet a múlt szerdai baleset ügyében meggyanúsított hajóskapitány.

A TRAGÉDIÁVAL KAPCSOLATOS HÍREINK > > >

    Kifejtették: a Fővárosi Főügyészség az Eurojust magyar nemzeti tagján keresztül szerezte be azt a hivatalos információt, hogy a Hollandiában idén április 1-jén balesetet okozó hajó kapitánya és a jelen ügyben gyanúsított kapitány ugyanaz a személy, őt Hollandiában is gyanúsítottként vonták felelősségre.
  

  Ezen tényekről az ügyben eljáró Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség, az óvadékról szóló bírósági határozat fellebbezése indokolásának kiegészítésében, a bíróságot még csütörtökön  tájékoztatja, és a letartóztatás indokaként a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozására is hivatkozik – tették hozzá.
  

  Közölték továbbá azt is, hogy a fővárosi főügyész – a legfőbb ügyész egyetértésével és engedélyével – a Duna budapesti szakaszán történt vízibaleset ügyében 5 ügyészből, illetve alügyészből álló ügyészi ügyfeldolgozó csoportot hozott létre. A csoport jelenlegi feladata, figyelemmel arra, hogy az ügy vizsgálati szakaszban van, a nyomozó hatóságtól folyamatosan érkező adatok elemzése és értékelése. Ezen túl a fővárosi főügyész külön kapcsolattartó ügyészt jelölt ki, hogy biztosítsa a kapcsolatot a budapesti dél-koreai nagykövetség munkatársaival.
  

  Emlékeztettek: a nyomozási bíró június elsején egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A bíróság emellett megállapította, hogy a hajóskapitány 15 millió forint óvadék letétele esetén Budapest területén bűnügyi felügyeletbe kerül, nyomkövető eszköz alkalmazása mellett. Az óvadék megengedése ellen az ügyészség fellebbezéssel élt – olvasható az ügyészségi közleményben.
   

 A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sygin szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és kéttagú magyar személyzet.
   

 Hét embert sikerült kimenteni, illetve a baleset napján hét áldozat holttestét találták meg. 
   

 Azóta további nyolc áldozat holtteste került elő. Valamennyien dél-koreaiak. Továbbra is keresnek még 11 dél-koreai utast és a hajó 2 fős magyar legénységét.