A Zyxel kinevezte új globális értékesítési és marketing alelnökét

Brian Tien feladata lesz az értékesítési stratégiák kidolgozása és megvalósítása

A Zyxel Networks ma bejelentette Brian Tien, új globális értékesítési és marketing alelnök kinevezését. Feladata az értékesítési stratégiák kidolgozása és megvalósítása lesz, fókuszban a kis- és középvállalkozások számára nyújtott szolgáltatásokkal.

Tien közel 20 éves tapasztalattal rendelkezik a világ vezető technológiai vállalatainál, amit értékesítési, marketing és kommunikációs területen szerzett. „Örömmel fogadtuk Brian csatlakozását, hiszen a segítségével a növekedés következő szintjére léphetünk” – mondta el Gordon Yang, az Unizyx ügyvezetője és a Zyxel Networks elnöke. „Brian egy elismert értékesítési vezető, aki kivételes tapasztalattal rendelkezik az értékesítési és marketing tevékenységek kiépítésében és menedzselésében. A már bizonyított vezetői tapasztalatának és kiterjedt szakértelmének köszönhetően ideális tagja lesz vezetői csapatunknak.” – tette hozzá.

A kkv-k nélkülözhetetlen szerepet töltenek be a gazdasági fejlődésben a világ minden területén, azonban olyan információtechnológiai támogatásra van szükségük, amelynek köszönhetően még hatékonyabban és kedvezőbb áron tudják megszerezni, kiszolgálni és megtartani ügyfeleiket. „Izgatottan állok a megtisztelő felkérés elé, hiszen a Zyxelt a kkv hálózatépítési iparág vezető vállalataként tartják számon” – mondta el Tien.

A kínai és délkelet-ázsiai régiók információs és kommunikációs technológiai és hálózatépítési iparágaiban eltöltött több mint 20 év során Tien széleskörű tapasztalatokat szerzett a csatorna menedzsment, a stratégiai ügyfelek kezelése és az üzletfejlesztés területén. Pályafutását a Cisco-nál kezdte, ahol 11 évet töltött el a tágabb értelemben vett kínai régió területén. A Zyxelhez való csatlakozása előtt 2013-tól a HPE Aruba China értékesítési igazgatója volt. Pekingből tevékenykedve a stratégiai ügyfelek, kereskedelem/kkv szektor és csatorna menedzsment felügyeletéért volt felelős, valamint az értékesítés és csatorna átalakítás területén a menedzselt szolgáltatások és ökoszisztéma fejlesztések értékesítésén dolgozott. „Miután betekintést nyerhettem a Zyxel izgalmas termékkínálatába és újdonságaiba, úgy érzem, a legjobb pillanatban csatlakozom a céghez. Készen állunk arra, hogy támogassuk a kkv-kat hatékonyságuk javításában és üzleti átalakulásaik beindításában azáltal, hogy elérhetővé tesszük számukra felhő-alapú, mesterséges intelligenciát alkalmazó és bizonyítottan biztonságos hálózati technológiáinkat.” – tette hozzá Tien.