A Training360 felvásárolta a kizárólag online tanfolyamokat kínáló NetAcademiát

Gigafelvásárlás az oktatási piacon

Budapest, 2020. április 21. – A hazai oktatási piac két meghatározó szereplője került egy kézbe, a Training360 Kft. tulajdonosai ugyanis úgy döntöttek, hogy megvásárolják a NetAcademia Oktatóközpont Kft.-t. A saját tőkéből megvalósított akvizíció eredményeként a Training360 e-learning tanfolyamainak száma 500-ra nő, a két vállalat együttes tavalyi árbevétele pedig várhatóan meghaladja a 3,4 milliárd forintot.

A hazai oktatási piacon eddig példa nélküli akvizícióra került sor: a tavalyi év során mintegy 12 ezer hallgató számára online és hagyományos tantermi képzést egyaránt biztosító Training360 Kft. felvásárolta az online informatikai oktatási piac vezető szolgáltatóját, a NetAcademia Oktatóközpont Kft.-t. A négy magyar magánszemély tulajdonában lévő Training360 Kft. még 2019 végén kezdte meg a tárgyalásokat a NetAcademia felvásárlásáról, melyre hivatalosan 2020. március 31-én került sor.

Az elmúlt években folyamatosan figyeltük a piacot, hogy organikus növekedésünket akvizíciók révén felgyorsítsuk. Fontos szempont volt, hogy az akvirálásra kerülő vállalat rendelkezzen saját e-learning tananyaggal, ami jól kiegészítheti a folyamatosan bővülő elektronikus tananyag könyvtárunkat. A NetAcademia Oktatóközpontban régóta komoly lehetőséget látunk, hiszen az informatikai e-learning oktatás terén egyedülálló tudással, jelentős ügyfélkörrel és egyúttal komoly piaci potenciállal rendelkezik. Elhatározásunkat a jelenlegi helyzet – a koronavírus révén az online oktatási eszköztár hirtelen dominanciája – csak megerősítette, ezért döntöttünk a NetAcademia felvásárlása mellett” – mondta Nyisztor József, a Training360 Kft. ügyvezető igazgatója. A szakember hozzátette, hogy a felvásárlás eredményeként Magyarországon egyedülálló informatikai e-learning tanfolyami portfólió jön létre, mely több mint 500 különböző területre kínál online oktatási tematikát.

 „A NetAcademia 4 évvel ezelőtt állt át teljesen az online oktatásra, büszkék vagyunk arra, amit azóta elértünk. Ugyanakkor úgy ítéltem meg, hogy a további fejlődéshez egy tőkeerős, és az oktatási piacot jól ismerő szakmai befektető tud még hatékonyabban hozzájárulni, ezért mondtam igent a Training360 Kft. vételi ajánlatára” – mondta Fóti Marcell, a NetAcademia korábbi tulajdonosa és ügyvezető igazgatója.

Felvásárlás után létszámbővítés

A saját tőkéből finanszírozott akvizíció eredményeként a csoportszintű oktatási szolgáltatások köre kiterjed a hagyományos tantermi, az e-learning, valamint a két megoldást keverten alkalmazó képzésekre az üzleti, szervezetfejlesztési, informatikai, illetve egyéb irodai munkákhoz kapcsolódó területeken. A Training360 Kft. megtartja a NetAcademia márkanevet, a céget pedig a korábbi ügyvezetővel – Fóti Marcellel – viszi majd tovább.  A két vállalat összesített árbevétele a 2019-es évre vonatkozóan, az előzetes adatok alapján, várhatóan meghaladja a 3,4 milliárd forintot.

A felvásárlás eredményeként a legnagyobb oktatóközpont egyesül a legnagyobb online informatikai e-learning szolgáltatóval. Hiszünk abban, hogy így még több értéket tudunk nyújtani az ügyfeleinknek most és hosszú távon egyaránt. Mindezeket figyelembe véve a jelenlegi közel 50 fős gárda bővítését tervezzük idén” – számolt be a közeljövő terveiről Nyisztor József. A Training360 az elkövetkezendő időszakban saját e-learning anyagaival bővíti a NetAcademia kínálatát, ennek első lépéseként már elérhetővé tette az otthoni munkavégzéshez segítséget nyújtó online „home office” tudásanyagát. A vállalat ezzel együtt továbbra is ingyenesen biztosít hozzáférést a NetAcademia e-learning tananyagokhoz a hazai szakiskolák informatikatanárai számára.

A két vállalat 2018-as auditált, főbb üzleti számai:

2018-as főbb üzleti tényadatokTraining360 Kft.NetAcademia Oktatóközpont Kft.
Árbevétel2 467 709 ezer forint326 532 ezer forint
Adózott eredmény722 589 ezer forint117 489 ezer forint
Befektetett eszközök722 589 ezer forint49 833 ezer forint
Alkalmazottak száma425