A Toyota rally múltja, jelene és jövője is bemutatkozik a WRC 9 nevű számítógépes/konzol játékban

A 2018-ban konstruktőri, 2019-ben egyéni rally világbajnoki címet szerző, és a pilóták versenyében a jövő hétvégi 2020-as WRC idényzáró monzai futam előtt is élen álló Toyota érthető módon hangsúlyos szerepet kap a FIA Rally Világbajnokság hivatalos játékában, az idén nyáron megjelent WRC 9-ben. A motorsport tevékenységének aranykorát élő japán autógyártó, amely nemrégiben azt is bejelentette, hogy a hatszoros WRC világbajnok Sébastien Ogier jövőre is a Toyota GAZOO Racing versenyistálló színeiben versenyzik majd, egészen rendhagyó bejelentést tett a játék most megjelenő frissítése kapcsán. Ez pedig nem más, mint az, hogy a vadonatúj GR Yaris Rally Concept, azaz a Toyota jövőbeni rally versenyautójának prototípusa a WRC 9 aktuális frissítésében mutatkozik be, így a gamerek és a rajongók most bepillantást kapnak a jövőbe (és virtuálisan ugyan, de hamarabb tesztelhetik az autót, mint Ogier), de épp így próbára tehetik magukat a 2020-as Yaris WRC és az 1999-es Corolla WRC virtuális volánja mögött is.

A Toyota és a játékfejlesztő NACON bejelentette a gamerek és a rallyrajongók számára, hogy FIA Rally Világbajnokság hivatalos játékában, a WRC 9-ben (amit a KT Racing fejlesztett) decembertől egy belső frissítés után már a vadonatúj Toyota GR Yaris Rally Concept versenygép is szerepel. A Toyota GR Yaris Rally Concept annak a Toyota GR Yaris utcai autónak a leszármazottja, amit az autós kiadványok széles köre kategóriájának legjobb sportkocsijának tart a piacon. A WRC 9-ről az alábbi linken tekinthető meg trailer: WRC 9 – Launch Trailer | PS4,Xbox One,PC – YouTube

Mivel a Toyota GR Yaris a „WRC szülötte”, így a Toyota és a NACON együttműködésével a WRC 9-be bekerült különleges autó nemcsak a rajongókat töltheti el izgalommal, hanem megvalósítja a Toyota azon célját, hogy még jobban elkötelezze rajongótáborát. Mindezek mellett az autó szereplése izgalmas bepillantást enged a Toyota rallyautók jövőjébe is.

Egy igazi Toyota GR Yaris utcai sportautó a tét

A Toyota GR Yaris Rally Concept inspirációjául a Toyota GR Yaris World Rally Car prototípus szolgált, melynek tesztelése az idei évben folyt. A TME a TOYOTA GAZOO Racing World Rally Teammel, a GAZOO Racing Companyval és a NACON-nal együttműködve dolgozott azon, hogy a közös álom valósággá váljon. Így az idei szezon eSports WRC bajnokságának abszolút győztese egy vadonatúj Toyota GR Yarist nyerhet. Ritkán fordul elő, hogy a videojátékok rajongói a termék ilyen korai életciklusában kipróbálhassák egy újonnan bemutatott utcai vagy versenyautó videojáték-változatát. A Toyota azért mutatta be már most a Toyota GR Yaris WRC speciális rallyváltozatát a WRC 9-ben, az utcai változatot pedig a Gran Turismo Sportban, hogy demonstrálja a vállalat elkötelezettségét az e-motorport iránt, és örömet szerezzen a rajongóknak a világ minden táján.

A Rally Világbajnokság tüzében kovácsolódott utcai sportautó

A Toyota elnöke, a maga is mesterpilóta Akio Toyoda számára személyes ambíció volt, hogy a Toyota húsz év óta először egy teljesen saját készítésű sportkocsit tervezzen. Ez a lelkesedés tovább fokozódott, amikor a TOYOTA GAZOO Racing WRT 2018-ban megnyerte a WRC világbajnokságot az autógyártók mezőnyében. Ez az autó a Toyota GR Yaris, melyet teljesen nulláról kiindulva terveztek arra a célra, hogy a legmagasabb szintű versenyeket is megnyerje. A 2008-ban színre lépett GR Supra után a GR Yaris a Toyota második globális GR modellje. A GR Yaris alapjául egy olyan különleges platform szolgál, amely az új generációs, ferdehátú Yarisban bemutatkozott új GA-B platformot kombinálja a Corollában és a C-HR-ben használt GA-C platform hátsó részével. A rallycsapat ajánlására fontos volt a kis tömeg; ez leginkább az alumínium karosszériaelemekben és a szénszálas kompozit tetőben érhető tetten, habár a súlycsökkentés az autó minden elemében elsőrendű fontosságú szerepet kapott. A lehető legjobb aerodinamikai jellemzők érdekében a karosszéria kialakítása különleges: habár az új, ferdehátú Toyota Yaris szolgált alapként, a sportkocsi nem öt-, hanem háromajtós, tetővonala pedig alacsony és ívelt. Így a tető a légáramlatot a hátsó, leszorító erőt termelő légterelőre vezeti. A karosszéria alsó része (akárcsak a versenyautó esetében) a GR Yarison is a hatásosan vezeti el a levegő áramlását a kocsi oldalán. A motor egy vadonatúj, 1,6 literes, háromhengeres, turbótöltésű egység. Ez a világ legerősebb háromhengeres motorja, valamint a legkeskenyebb és legkönnyebb 1,6-os turbó. Teljesítménye 261 lóerő, nyomatéka 360 Nm, és megfelel a WRC2 előírásainak. Mindössze 5,5 másodperc alatt gyorsítja 100 km/óra sebességre a Toyota GR Yarist, aminek végsebessége elektronikusan leszabályozva 230 km/óra. A motor konstrukciójában a versenysportból közvetlenül átvett megoldásokat alkalmaztak, ilyenek a golyóscsapágyazású turbótöltő, a nagy átmérőjű kipufogószelepek, és a dugattyúk multi-jet olajbefecskendezéses hűtése. A Toyota GR Yaris tömeg/teljesítmény aránya kiváló, menetkész tömege mindössze 1280 kg, így mindössze 4,9 kg esik 1 lóerőre. A motor erejét a Toyota új, elektronikusan vezérelt GR-FOUR állandó összkerékhajtása továbbítja. További, a versenysport által inspirált tulajdonság, hogy a körülményeknek megfelelően háromféle első/hátsó nyomatékeloszlás választható: Normál (60/40 első/hátsó nyomatékeloszlás), Track (50/50) és Sport (30/70).

A jövő a jelen és a múlt Toyota rallyautói

A vadonatúj Toyota GR Yaris Rally Concept a már eddig is elérhető 2020 Toyota Yaris WRC, és a legendás 1999 Toyota Corolla WRC mellé társul a WRC 9-ben, ahol ezentúl a Toyota rallyautók múltja, jelene és jövője is megtapasztalható a hivatalos WRC játékban. A korlátozásokkal megrendezett 2020-as Rally Világbajnokság ellenére a Toyota Yaris WRC jól teljesített, és versenyben van a kettős világbajnoki cím megszerzéséért. Erre most először nyílt lehetőség azóta, hogy a Toyota visszatért a WRC-be a TOYOTA GAZOO Racinggel. A pilóták tabelláján Elfyn Evans vezet 14 ponttal, csapattársa, Sebastien Ogier előtt. A gyártók versenyében a TOYOTA GAZOO Racing második helyen áll, de csak 7 pont lemaradással a szezonvégi Monza Rally előtt, amit jövő hónapban rendeznek meg. A Toyota Corolla WRC alapjául a világ legnagyobb példányszámban eladott típusának nyolcadik generációja szolgált. A versenyautót a Toyota Motorsport GmbH gyártotta (amit nemrégiben átneveztek TOYOTA GAZOO Racing Europe GmbH-nak) és az 1997-es Finn Rallyn mutatkozott be olyan legendás WRC-pilótákkal a kormány mögött, mint Didier Auriol és Marcus Grönholm. A Toyota Corolla WRC-t egy másik Toyota-legenda, Carlos Sainz vitte győzelemre az 1998-as Monte Carlo Rallyn. A következő évben – ami az utolsó volt a Toyota 2017-es visszatérése előtt – a Toyota Corolla WRC az 1999-es Kína Rallyn érte el a márka utolsó WRC-győzelmét, így a Toyota egy harmadik gyártói világbajnoki címmel hagyta el a versenysorozatot. A vadonatúj Toyota GR Yaris Rally Concept mindenki számára elérhető, aki rendelkezik a FIA Rally Világbajnokság hivatalos játékával, a WRC 9-cel, és installálja a decemberre tervezett frissítést.

A NACON

A NACON a BIGBEN csoport egyik vállalata, melyet 2019-ben alapítottak, hogy szoros szinergiákkal optimalizálja know-how-ját a videojáték piacon. A NACON a játékosok szolgálatában 20 éves múltra tekinthet vissza azáltal, hogy egyesítette 8 fejlesztő stúdióját, melyek AA videojátékok kiadásával, valamint prémium gaming eszközök tervezésével és kereskedelmével foglalkoztak. Ez az új, egységes üzleti egység egyrészt megszilárdítja a NACON helyzetét a piacon, másrészt újabb, különleges versenyelőnyöket biztosít.

A Kylotonn

A 2006-ban alapított Kylotonn a legfontosabb francia videojáték-fejlesztő stúdiók közé tartozik, és KT Racing márkanéven is ismert. Szakterületük a motorsport, és ők a hivatalos fejlesztői a WRC FIA World Rally Championship sorozatnak és az Isle of Man Tourist Trophynak. A vállalkozás nemzetközileg elismert know-how-jáért, és a csapatai iránt érzett szenvedélyéért. A Kylotonn több mint 25 terméket fejlesztett vezető kiadók számára. A vállalat által birtokolt valós idejű 3D motornak és KT motornak köszönhetően a Kylotonn komoly technológiai tapasztalatra tett szert. A videojáték-ipar élvonalában tevékenykedő cég technológiáját autóipari együttműködésekben is használják az önvezető járművek kutatásának és fejlesztésének területén. 2018 óta a NACON, Európa egyik vezető videojáték-kiadója a vállalkozás 100%-os tulajdonosa. A Kylotonn tagja a Francia Nemzeti Videojáték Fejlesztők Szövetségének Federation (Syndicat National du Jeu Vidéo) és a Capital Gamesnek. A vállalatot támogatja a BPI, az IFCIC és a Felsőfokú Oktatás, Kutatás és Fejlesztés Minisztériuma.

A WRC Promoter GmbH

A WRC Promoter GmbH felel a FIA Rally Világbajnokság minden kereskedelmi tevékenységéért, beleértve a televíziós gyártást, valamint a globális média és szponzorálási jogok értékesítését. A Promoter felelőssége ezen kívül a résztvevők számának növelése és a FIA WRC programok eseményeinek tervezése. A Rally Világbajnokság a FIA prémium rally futamsorozata. A WRC hiteles motorsportot, nagy teljesítményű autókat és a világ legjobb pilótáit vonultatja fel lenyűgöző környezetben, kezdve a havas-jeges skandináv tájaktól Mexikó izzasztó hőségéig. A jelenlegi formátum 1973-ban kezdődött, melyben a résztvevők a pilóták és a gyártók bajnoki címéért harcolnak 13 versenyen, 15 országban és hat földrészen.