A tévék titkos élete

A Samsung reprezentatív felmérése lerántja a leplet a tévék titkos életéről, kiderül, hogy mi történik egy átlagos készülékkel élete során, illetve, hogy mi lesz a sorsa, ha otthagy egy háztartást. A felmérésben résztvevők 97 százaléka rendelkezik televízióval, amelyből 75 százalék kettő vagy annál több készüléket tart az otthonában1. Azonban azt talán kevesen tudják, hogy milyen utat járnak be ezek az eszközök onnantól, hogy lekerülnek az áruházak polcairól, és otthonra lelnek a háztartásokban, végül pedig a televíziók örök körforgásának részeseivé válnak.

A Samsung 2020 májusában készült reprezentatív kutatásából többek között kiderül, hogy milyen szempontok alapján választják ki a háztartás legújabb tagját a vásárlók, hány éven át használják, mi történik vele, amikor már nincs rá szükség, illetve, hogy melyek a leggyakoribb indokok, amelyek miatt megválnak a fogyasztók a készüléküktől.

Egy átlagos tévékészülék élete egy háztartásban 3-5 éven keresztül tart, ez idő alatt a felhasználók számos különböző céllal használják. A televíziók elsődleges szerepe a szórkaztatás, kikapcsolódás, illetve az információszerzés. Népszerű felhasználási mód továbbá a zenehallgatás és a játék. Illetve egyre nagyobb arányban használják a fogyasztók készülékeiket otthoni sportolásra, amely lehetőséget jellemzően Magyarországon inkább a nők használnak ki.

A fogyasztók számos különböző variációból választanak a feleslegessé vált készülékeket illetően. A válaszadók egyharmada jellemzően elajándékozza a régi készüléket, főleg a fiatalabb korosztály tesz így, míg az idősebb korosztályra jellemzőbb, hogy a már nem használt televíziót hulladékudvarba adják. Mindössze a megkérdezettek 5 százaléka vásárol új készüléket régi televízió visszavásárlási akció keretein belül.

Új készülék vásárlásakor leggyakoribb érv volt, hogy a meglévő készülék a fogyasztó véleménye szerint technológiailag elavult vagy elromlott. Az elmúlt két évben a válaszadók 36 százaléka vásárolt új televíziót. A magyar nők többségében azért vásárolnak új készüléket, mert a korábban használt készülék elromlott, míg a magyar férfiak inkább fejlesztés céljából ruháznak be egy új készülékbe, számukra fontosabb, hogy a legújabb technológiákat tudják használni.

Az új készülék vásárlásakor a technológiai adottságok fontosabb szempontok, mint az ár vagy a márka, derül ki a felmérésből. A technológiát tekintve a képélesség mellett, lényegesek az olyan okosfunkciók, mint az internetkapcsolat, a különböző streaming szolgáltatások elérése, illetve az alkalmazások kezelése, véli a válaszadók 64 százaléka. Vásárláskor a magyarok számára a technológia mellett a készülék megjelenése is kiemelten fontos. A készülék megjelenését tekintve közel ötven százalék számára kiemelten fontos szempont a dizájn és az összhatás, míg a készülék keretének anyaga, vagy a talp formája mindössze a válaszadók 20 százalékának számára játszik kulcsszerepet a vásárlási döntés meghozatalában.

Érdekes volt számunkra látni, mennyi mindenre használják a televíziókészülékeket a vásárlók, valamint, hogy milyen indokokból válnak meg adott esetben tőlük – mondta el Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője. – Vállalatunk célja olyan okos eszközöket és megoldásokat biztosítani a felhasználóknak, amelyek amellett, hogy hosszú távon velünk maradnak, a lehető legszélesebb körben felelnek meg a felhasználók elvárásainak, legyen szó akár otthoni sportolásról, munkavégzésről vagy éppen szórakozásról.

1 A Samsung reprezentatív felmérése szerint.