A tér tágassága

Rajk László: A tér tágassága
Kötetbemutató: 2019. november 21. 18:00 CEU Auditórium

Rajk László A tér tágassága című kötetéről Sasvári Edit, Kis János, Rainer M. János, Tarr Béla és Mink András beszélgetnek.
Rajk Lászlóval, aki idén töltötte be 70. életévét, 2009-ben készített életútinterjút Mink András – ennek egy 2019-es beszélgetéssel kibővített, szerkesztett változatát adjuk közre kötetünkben. Gazdag életpálya tárul elénk a második világháború utáni magyar történelem prizmáján keresztül. A kivégzett kommunista politikus fia neve elvesztése, az árvaház, az 56-os forradalom, majd a romániai száműzetés időszaka után fiatalon a rendszerkritikus művészeti formák iránt érdeklődő építész lesz. A 70-es években csatlakozik a formálódó demokratikus ellenzékhez; a hazai szamizdat egyik megteremtője, az SZDSZ politikusa, majd parlamenti képviselője, mindeközben pályáját sosem feladó, alkotó építész és látványtervező, akinek olyan munkák kötődnek a nevéhez, mint a budapesti Lehel Csarnok épülete, vagy a Megáll az idő, A londoni férfi és az Oscar-díjas Saul fia filmek látványtervei. Fotók és dokumentumok idézik meg a pálya személyes emlékeit, Rajk politikai és művészi tevékenységének fordulópontjait; az olvasást a történeti hátteret összefoglaló jegyzetanyag és annotált névmutató segíti.

Előrendelés
Megjelenés: 2019. november 15.
Oldalszám: 416 oldal
Méret: 124 x 197 mm
Kötés: Keménytábla, védőborító
Ár: 4999 Ft
ISBN: 978 963 14 3878 9