A Tamási Áron Színház felújítja a Meggyeskert című előadását

A Tamási Áron Színház felújítja a 2014/2015-ös évad egyik fontos előadását, a Sardar Tagirovsky-rendezte Meggyeskertet. Csehov klasszikus művét szeptember 22-én 19 órától a Nagyteremben láthatja először új köntösben a közönség.

A többi Csehov-drámához hasonlóan a cselekmény itt is egyetlen helyzetre épül, amelyet a szerző aprólékos lélekrajzokkal bont ki és árnyal. Ljubov Andrejevna Ranyevszkaja földbirtokosnő öt év után hazaérkezik Párizsból, és meghatottan tapasztalja, hogy a városban és az otthonában mintha megállt volna az idő: mindenhol ugyanaz a harmónia, ugyanaz a nyugalom, mint utazása előtt. Hazatérésének örömét azonban beárnyékolja, hogy az időközben gazdag kereskedővé vált Lopahin rossz hírt közöl vele. Ha nem fizetik ki a felhalmozott adósságot, elárverezik a birtokot és a meggyeskertet. A dráma olyan állandó emberi érzéseket, állapotokat, helyzeteket tematizál, mint a tehetetlenség, a sikertelenség és az illúziókergetés.

A Tamási Áron Színház Sardar Tagirovsky-rendezte Meggyeskert előadása 2015-ben elnyerte a Pécsi Országos Színházi Találkozó közönségzsűri díját. A legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést Pálffy Tibor kapta Lopahin szerepéért. A színészzsűri Fidelio-díját a 30 év alatti színész és színésznő kategóriában szintén a sepsiszentgyörgyi előadás művészei kapták: Benedek Ágnes Ánya, illetve Kónya-Ütő Bence Jása szerepének megformálásáért.

A jelenleg Budapesten élő rendező, Sardar Tagirovsky színész, bábszínész, a Maesteén Társulat vezetője, különböző kísérleti jellegű színházi előadások ötletgazdája. Olyan neves színházi alkotóktól tanult, mint Paolo Antonio Simioni, Oleg Zsukovszkij és Ascher Tamás. A rendező orosz gyökerekkel rendelkezik, ez is magyarázhatja, hogy ragaszkodott a darab eredeti címéhez, nem követte a magyar színpadokon hagyományos, Kosztolányi által javasolt Cseresznyéskert fordítást.

Az előadást szeptember 22-én 19 órától tekinthetik meg a színház Nagytermében. Helyjegyek a Központi Jegyirodában és interneten, a www. biletmaster.ro oldalon válthatóak.