”A támadók egy pillanat alatt váltak sértetté”

– A nyíregyházi tömegverekedésről Hajós István biztonsági szakértővel

Így lennének megelőzhetőek a diszkóverekedések

A szombati napon két fiatalt és apjukat verték meg brutálisan a nyíregyházi diszkó biztonságőrei. A rendőrség csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság és testi sértés miatt nyomoz az ügyben. Az esetet Hajós István biztonsági szakértővel elemeztük, aki hosszú éveken át több szórakozóhely biztonsági vezetőjeként dolgozott. Elmondta, bármilyen helyzet is merül fel, a biztonsági szolgálatnak kötelessége az előírások szerint eljárnia, és megőriznie nyugalmát.

Tömegverekedés tört ki egy nyíregyházi szórakozóhely előtt 2023. március 4-én, szombaton. Több forrás megerősítette, hogy egy édesapa, valamint 21 és 19 éves fiai keveredtek dulakodásba a biztonsági őrökkel, akik nem akarták őket beengedni a diszkóba. Felmerült olyan történet is, hogy a vendégek előző héten problémásan viselkedtek, illetve drogot akartak csempészni egy lány italába, ezért tagadták meg belépésüket a helyre, ám ezt bizonyítani senki sem tudta.

Miután a fiatalok nem akarták elfogadni a biztonsági őrök döntését, erős szóváltásba keveredtek egymással, majd az egyikük egy boxerrel, vagy egy úgynevezett boksz gyűrűvel megütötte az egyik kidobót, aki feltehetően maradandó szemsérülést szenvedett.

A biztonsági szolgálat erejét, és létszámfölényét kihasználva ellentámadásba lendült, és több ütést is mért a támadókra, majd ezt követően tömegverekedés tört ki a helyszínen. A szemtanúk által készített videókon tisztán látszik, hogy a kidobók a földön fekvő embereket ököllel alaposan megverték, emellett többször fejen is rúgták.

„Az első ütés megtörténte után az őrök még jogos védelmi helyzetet képviseltek, hiszen támadás érte őket, ami ellen felléptek, majd semlegesítették az erőszakos kezdeményezést. Leütötték őket, illetve volt olyan is, aki próbált elmenekülni az összetűzés elől. Az eset ettől a ponttól kezdve vált jogi kérdéssé, hiszen amikor a támadók harcképtelenné váltak, és láthatóan maga tehetetlenül feküdtek a földön akkor szűnt meg a biztonsági őrök jogos védelmi helyzete. Innentől már a biztonsági szolgálat felelőssége az, hogy leálljon a verekedéssel – elemezte a helyzetet Hajós István, biztonsági szakértő, a Bastion Group ügyvezetője.

Hajós István azt is elmondta, a biztonsági szolgálat portafőnökének kellett volna közbe lépnie, és csillapítania a kidobókat. A tömegverekedés után három sérültet szállítottak el a mentősök, köztük egy biztonsági őrt és két támadót, akik súlyos fej- és bordasérüléseket szenvedtek.

A nyomozók eddig négy gyanúsítottak hallgattak ki, közülük kettőt, akik a biztonsági szolgálat munkatársai őrizetbe vettek, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

„Az ügy a megfelelő elbírálás szempontjából meglehetősen érdekes, hiszen azt a bizonyos határt feszegeti, hogy meddig mehet el egy biztonsági őr, vagy kidobó ilyen helyzetekben, mi az, amit még megtehet, és mi az, ami már jogi következményekkel jár”- tette hozzá a biztonsági szakértő.

Mit tehetünk vendégként, ha nem akarnak minket beengedni egy szórakozóhelyre?

„Fontos tudni, hogy ha egy biztonsági őr azt mondja nekünk, hogy nem léphetünk be egy szórakozóhelyre azt tudomásul kell vennünk és el kell fogadnunk. Ha ezzel nem értünk egyet, semmiképp sem az a megoldás, hogy megütjük a kidobót, vagy szidalmazni kezdjük őt” – mondta Hajós István a Bastion Group ügyvezetője, robotika és biztonsági szakértő.

A szakértő hozzátette, ilyen esetekben ügyvéden keresztül, de akár magán úton is ki kérhetjük írásos formában a hely üzemeltetőjétől azokat az okokat, amelyek alapján megtagadták a belépésünket.

„Érdekes paradoxon, hogy miután egy biztonsági őr önvédelemből megüt valakit, utána kötelessége megvizsgálni a támadó egészségügyi állapotát, majd ezt követően azonnal el is kell látnia. Mindenesetre én úgy gondolom, hogy egy biztonsági szolgálatnak minden helyzetben nyugodtnak kell maradnia”- tette hozzá Hajós István.

A biztonsági szakértő azt is elmondta, a büntető eljárás folyamán kivizsgálják annak a biztonsági cégnek az adatait, biztosításait és engedélyeit, amely a kidobókat delegálta a szórakozóhelyre.

A rendőrség ellenőrzi az őrök munkaviszonyát, emellett azt is, hogy rendelkeztek-e vagyonőri igazolvánnyal, és megfelelő szakmai képzettséggel. Sajtóinformációk szerint a szórakozóhelyen nem ez az első ilyen konfliktus, az egyik biztonsági őr ellen jelenleg is eljárás zajlik hasonló ügyben.