A szervezők felkészültek a következő napok hőségére



    Budapest, 2019. augusztus 9., péntek (MTI) – A Sziget szervezői felkészültek a következő három napban várható nagy hőségre, számos intézkedéssel segítik a fesztiválozókat a 30 Celsius-fok feletti hőmérséklet elviselésében – közölte Vető Viktória sajtófőnök pénteken az MTI-vel.

    Az országos tisztifőorvos másodfokú hőségriasztást ad ki szombattól hétfő éjfélig. 
    „A bejáratnál, a K-hídnál hosszú évek óta működnek párakapuk, és ezekből többet felállítottunk a nagyobb befogadóképességű helyszíneken, színpadoknál is. A nagyszínpad előtti téren idén páraágyúk működnek az első nap óta” – mondta Vető Viktória.
    Kitért arra, hogy a hőségnapokon feloldják azt a szabályt, ami korlátozza az ivóvíz bevitelét a fesztivál területére, most az ásványvizet nagyobb mennyiségben is magukkal vihetik a szigetelők. További lépésként – évek óta bevált gyakorlatnak megfelelően – a Sziget járőrcsapatai igény szerint egész nap ballonos vizet osztanak.
    „A nagy forgalmú utakon fix vízosztó pontok létesülnek, ezek mellett mobil vízosztók tevékenykednek. A fesztiválozókat elsősegélynyújtó csapat is figyeli, felkeltik azokat, akik a tűző napon alszanak és beküldik hűs helyszínekre őket” – sorolta a sajtófőnök.
    Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szombaton 31 és 35 Celsius-fok között lesz a legmagasabb napi hőmérséklet, a helyzet a következő napokban sem változik jelentősen, hétfő akár 36-37 fok is lehet.