A Scorpions júniusban ismét Budapesten játszik

    Nyáron ismét fellép Magyarországon a Scorpions. Minden idők egyik legsikeresebb hard rock zenekara június 29-én a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet.

    A német zenekar Love at First Sting című albuma megjelenésének 40. évfordulója alkalmából új show-val lép fel a magyar fővárosban. A Scorpions a lemez dalai mellett legnagyobb slágereit is előadja – közölte a szervező Live Nation kedden az MTI-vel.


    A Scorpions legutóbb 2022 májusában lépett fel Magyarországon, akkor az első lemeze, a Lonesome Crow megjelenésének 50. évfordulóját ünneplő világkörüli turné keretében.


    Az 1965-ben Rudolf Schenker gitáros által alapított Scorpions az elmúlt csaknem hat évtized alatt Németország és a kontinentális Európa egyik legsikeresebb rockcsapatává vált.


    Több mint 120 millió albumot adtak el, több mint ötezer koncertjük volt, a világ szinte minden részét bejárták, felléptek többek között Rio de Janeiróban, Tokióban, Moszkvában, Washingtonban, Dubajban, Párizsban és Berlinben is. Amerikában számos kiemelkedő zenekar, köztük a Smashing Pumpkins, a Green Day, a Korn, a System of A Down és a Queensryche dolgozott fel Scorpions-dalt az elmúlt években. A Rock You Like A Hurricane-t több mint 150 különböző változatban rögzítették.


    1988-ban a Scorpions volt az első nyugati rockbanda, amely (öt telt házas) koncertet adott az akkori Szovjetunióban, Leningrádban. De úttörők voltak Kínában és Délkelet-Ázsiában is, rengeteg helyen léptek fel elsőként a nyugati zenekarok közül.


    A csapat a nyolcvanas évekre lett világszerte ismert, befutott zenekar, a rendszerváltoztatásnak a Wind of Change című dallal állított emléket. Klaus Meine és Rudolf Schenker fellépett az Omega 1994-es népstadionbeli esős koncertjén: Kóbor és Meine együtt énekelte magyarul a Fekete pillangót, angolul a Wind of Change-et. Ezt viszonozta 2009-ben Budapesten a Sportarénában, majd Kassán a Scorpions-koncerten Kóbor János és Molnár György gitáros.


    A Scorpions 1995-ben angol nyelven, White Dove címmel feldolgozta a Gyöngyhajú lányt; a két együttes 2014 júniusában, a rendszerváltoztatás 25. évfordulóján, több tízezer ember előtt ismét együtt lépett fel a budapesti Hősök terén.


    A zenekar jelenlegi felállásában Rudolf Schenker és Klaus Meine mellett Matthias Jabs gitározik, Pawel Maciwoda basszusgitáron játszik, Mikkey Dee dobol.