A Samsung a CES 2020 kiállításon mutatja be legújabb innovatív C-Lab projektjeit

A Samsung a C-Lab Inside programhoz tartozó öt innovatív projektet, valamint a C-Lab Outside programban részt vevő négy startup megoldásait mutatja be a CES 2020 kiállításon. A C-Lab projektjei az Eureka Parkban, a Sands Expo területén mutatkoznak be más izgalmas startupokkal együtt a világ legnagyobb szórakoztató elektronikai rendezvényén, január 7. és 11. között.

„A C-Lab projekteket továbbra is nagyban támogatjuk annak érdekében, hogy a fejlesztők olyan megoldásokat hozzanak létre, amelyek a legújabb piaci trendekre és felhasználói igényekre adhatnak választ. Az így létrejött kivételes projekteket és startupokat pedig világszerte bemutatjuk a nagyközönségnek is – mondta Inkuk Hahn, a Samsung Electronics kreatív és innovációs központjának vezetője és alelnöke.”

C-Lab Inside projektekből új vállalkozások

A C-Lab Inside egy 2012-ben indult belső inkubációs program, amely a Samsung alkalmazottainak innovatív ötleteit támogatja és segíti azok megvalósítását. A C-Lab inkubáltjai már ötödik éve vesznek részt a CES-en.

Az legújabb C-Lab Inside projektek, amelyeket elsőként a Las Vegas-i rendezvényen mutatnak be, a mindennapi kényelmet és egészséges életmódot helyezik előtérbe. Az idei projektek között van a SelfieType, egy virtuális billentyűzet, amely az okostelefonok előlapi kameráját használja, a Hyler okos szövegkiemelő, amely digitalizálja a nyomtatott szöveget, a Becon, egy otthoni szépségápolási eszköz, amely a hajhullás megelőzésében segít, a SunnySide, egy ablak formájú, mesterséges napfényt biztosító készülék, valamint az Ultra V ultraviola alapú szenzor és az ehhez tartozó szolgáltatás.

A program indulása óta 40 Samsung C-Lab projektből indult önálló vállalkozás. Ezek közül most nyolc startup mutatja be legújabb innovatív megoldásait és termékeit a CES 2020 standjainál, ahol szélesebb közönség is megismerheti az eredményeiket. A sikeres startupok között található a Linkflow, a Welt, a Linkface, a Lululab, a Mopic, a Monit, az AnaloguePlus és a Luple.

A Linkface “Dear” fülhallgatója biometrikus szenzorával csökkenti a gyermekeknél a halláskárosodás veszélyét. A vállalat egyedi megoldásaival a CES 2020 Innovációs Kitüntetettje lett, a Welt, a Lululab és a Linkflow pedig szintén díjnyertes innovációkat hoztak létre saját iparágukban.

Startupok a C-Lab Outside programból

A CES-en első alkalommal jelennek meg a C-Lab Inside projektek mellett a C-Lab Outisde programban részt vevő startupok is.

A 2018-ban létrehozott C-Lab Outside akcelerátor program célja a dél-koreai startup ökoszisztéma élénkítése és a munkahelyteremtés a technológiai iparágakban. A C-Lab Inside sikerein alapuló program kiterjeszti a támogatást a Samsung hálózatán kívülről érkező ötletekre és fejlesztőkre is. Az új programba bekerülő startupok anyagi támogatást és üzleti segítséget kapnak, emellett lehetőségük nyílik a Samsunggal együtt megjelenni a CES-hez hasonló kiállításokon.

A 2020-as eseményen négy startup innovációit mutatja be a C-Lab Outside. A Circulus egy interaktív robot-társ, a FITT egy egészségügyi adatokra épülő szolgáltatás, a Vtouch kameratechnológiájával okoseszközök gesztus-alapú vezérlését teszi lehetővé, a Smoothy pedig egy több-résztvevős videóhívásokra képes alkalmazás.

A Samsung és az innovatív megoldások mögött álló alkotók a CES 2020 kiállításon részletesen is bemutatják a startupokat és tovább szélesítik az új termékek potenciális piacát. A C-Lab projektekről további információ a CES 2020 #51248 és #51259 standjai között érhető el, a Sands G Csarnokában (Eureka Park Marketplace) 2020. január 7. és 10. között.