A régióban egyedülálló startup-versenyt hirdet az iPon és a HRP

A szakmai hátteret az XO.company, a 25 millió forint értékű vállalkozásfejlesztő nyereménycsomagot pedig a webáruház és a nagykereskedő adja

Startupokat és újító kisvállalkozásokat céloz meg az iPon és a HRP közös üzletfejlesztési programja, az iPonNovation, melynek különlegessége, hogy a nyertesektől nem vár el sem tulajdonrész-átadást, sem kizárólagosságot. Ilyenre a közép-kelet európai régióban az online-retail alapú versenyek között még nem volt példa. A program szakmai megvalósítását és irányítását az XO.company végzi, mely a világ legnagyobb független startup-ökoszisztéma versenyét, a Global Startup Awards-ot is jegyzi. Ez garanciát jelent a professzionális lebonyolításra, míg a két cég szakmai tapasztalata és kapcsolatrendszere a három nyertes vállalkozás fejlődésére lesz jelentős pozitív hatással. A pályázatot életrehívó cégek célja a hazai innovatív tehetségek felkarolása és a hazai startup ökoszisztéma fejlődésének támogatása.

”Örömmel és izgatottan fogadtuk el az iPon és a HRP felkérését a közös munkára. Egy közel fél éves közös gondolkodás eredményeképp jött létre az iPonNovation, mely egy világszinten is egyedi üzletfejlesztési program startupok számára, ami sem kizárólagosságot, sem tulajdonrészt nem kér, viszont példa nélküli piaci löketet és tudást ad a nyerteseknek. Fontos, hogy a nyereménytől függetlenül akár egy 200 millió forint értékű befektetési lehetőséget is hozhat magával a HRP részéről ez a lehetőség.” – értékelt Kovács Péter, az XO.company alapító tagja.

KÉÉÉP

A verseny piacérett termékkel vagy szolgáltatással rendelkező vállalkozásoknak szól, akik szeretnének direkt hozzáférést szerezni a hatalmas üzleti és végfelhasználói ügyfélkörhöz, igényt tartanak a személyre szabott tanácsadásra és képzésre, illetve szívesen tanulnának Magyarország egyik vezető webáruházának és nagykereskedőjének kereskedelmi és marketing gyakorlatáról. A három nyertes startup mindegyike megkapja a több mint 25 millió forint értékű tudáscsomagot és marketing-büdzsét tartalmazó nyereményt, illetve a lehetőséget, hogy jelentős ismertségre tegyen szert. Legalább egy nyertes régiós szinten is bemutatkozhat, fogyasztókat érhet el az iPon segítségével. A verseny kimenetelétől függetlenül a HRP Europe Kft. potenciális tőkebefektetéssel is számol, igény és külön megállapodás esetén erre akár 200 millió forintos keretösszeget is hajlandó fordítani.

A versenyre jelentkezhet – iparágtól függetlenül – minden olyan innovatív, piackész termékkel vagy “pénzre váltható és mérhető” szolgáltatással rendelkező vállalkozás, amelyik túllépett az ötlet szinten, de még nem érte el a “felnőttkort”. A nevezés a novation.ipon.hu oldalon keresztül történik: a pályázók egy 2 perces videóban mutatkozhatnak be, illetve szükség van a cég, a vízió, illetve természetesen a termék/szolgáltatás részletes leírására is. A döntési folyamat két részből áll, független szakmai zsűri szűri elő a beérkező pályázatokat és választja ki a döntősöket, amit közönségszavazás egészít ki. A végső döntést az iPon, a HRP és az XO.company közösen választja ki. A jelentkezési időszak 2021. április 19. és június 20. között tart.