A Regio Játékkereskedelmi Kft. árbevétele 16 százalékkal nőtt tavaly

A Regio Játékkereskedelmi Kft. 12,2 milliárd forint nettó árbevételt ért el 2018-ban, 16 százalékkal többet az előző évinél – közölte a vállalat kedden az MTI-vel.

    A Regio Játék korábbi tájékoztatása szerint a magyar tulajdonú, a hazai játékpiacon csaknem 25 százalékos részesedéssel rendelkező társaság nettó árbevétele 10,5 milliárd forint volt 2017-ben, egy évvel korábban 9,86 milliárd forint.

    Az árbevétel növekedése mellett nőtt az eladott játékok száma, az online vásárlás aránya és annak átlagos kosárértéke is. Tavaly félmillióval több, mintegy 7 millió játékot vásároltak a cégtől, 51 százalékkal emelkedett az online értékesítés, egy átlagos webes megrendelés kosárértéke pedig 7 százalékkal, 8238 forintra nőtt az előző évhez képest. Az internetes vásárlások átlagos értéke továbbra is meghaladja a bolti értékesítését, a Regio üzleteiben átlagosan 6000 forintot költenek egy-egy bolti vásárlásnál a vevők.

    A játékpiac főszezonja a karácsonyt megelőző időszak, ekkor tavaly 1,33 millió játék talált gazdára mintegy 6 milliárd forintos forgalom mellett a Regio Játék adatai alapján.

    A közlemény idézi Gyaraki Dávidot, a vállalat marketingvezetőjét, aki elmondta: az online vásárlás csúcspontja november 23-a, a Black Friday volt, a boltokban pedig aranyszombaton, december 22-én vásároltak a legtöbben játékot.
 

   Tavaly a legnépszerűbbek a társasjátékok és a kártyák voltak, a korábban az első helyen álló építőkészletek a második helyre kerültek. A harmadik helyen nem történt változás, az eladási adatok szerint ott továbbra is a kreatív és fejlesztő játékok vannak.
 

   A Regio Játékkereskedelmi Kft.-nek országszerte 34 boltja van, a vállalat 450 dolgozót foglalkoztat.