A propaganda szerint tisztíthatják az albérletpiacot az állami lakbértámogatási programok

    A tavasszal induló állami lakbértámogatási programok hozzájárulhatnak az albérletpiac tisztulásához – tájékoztatta az MTI-t szerdán Balogh László, az ingatlan.com gazdasági szakértője.

    Az államilag támogatott programok feltétele, hogy a bérbeadóknak adószámmal kell rendelkezniük, a bérleti díjról pedig névre szóló számlát kell kiállítaniuk – tette hozzá.


    Regisztrált álláskeresők március 18-tól igényelhetnek fél évre lakhatási támogatást, amennyiben az új munkahely a lakhelyüktől legalább 60 kilométerre fekszik. Ennek összege a minimálbér 70 százaléka, azaz havonta 186 760 forint lehet – ismertette a szakértő.


    Az áprilisban induló, a 30 év alatti fiatalok számára elérhető Ifjúsági Garancia Plusz program keretében hasonló feltételekkel havi 180 ezer forint albérlettámogatás igényelhető. Ezért az összegért viszonylag széles kínálatból válogathatnak lakást az érintettek – fogalmazott.


    A munkába állókat célzó állami támogatások mellett a munkaadók adómentesen is támogathatják a dolgozóik lakhatását – idézte a közlemény Balogh Lászlót, aki szerint ez kifejezetten vonzóvá teheti a lakhatást ingyenesen biztosító munkahelyeket. Ehhez az is elegendő, hogy a munkaadó olyan legalább kétszobás lakást béreljen, ahova egyszerre több munkavállaló költözik be – tette hozzá a szakértő.


    Az ingatlan.com márciusi adatai szerint a fővárosban egy egyszobás lakásért 180 ezer forintot kellett fizetni átlagosan, míg a kétszobás lakások átlagos lakbére 268 ezer forint volt.