A Post Mortem a hivatalos magyar nevezés az Oscar©-ra

Post Mortem-Day40

Döntött az Oscar©-díjra nevező bizottság: Bergendy Péter Post Mortem című filmje képviseli Magyarországot a 94. Oscar© versenyben a „nemzetközi film” kategóriában. A magyar mozifilm az A-kategóriás varsói nemzetközi filmfesztiválon debütált, eddig 13 díjat nyert rangos seregszemléken, világszerte megvásárolták a forgalmazók. A POST MORTEM a hazai mozikban október 28-tól lesz látható.

Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövő márciusban 94. alkalommal átadandó Oscar-díjakra a nemzetközi film kategóriában minden ország egy mozifilmet nevezhet azok közül, amelyeket 2021. január 1. – 2021. december 31. között mutatnak be az adott országban.

A hivatalos magyar Oscar-nevezésről döntő testületben a Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai közül Fonyódi Tibor, Káel Csaba, Kálmán András és Pesti Ákos, valamint Bereczki Csaba, az NFI Nemzetközi igazgatója, Deák Kristóf filmrendező és Novák Emil operatőr vett részt. A héttagú bizottság mintegy 20 idei magyar mozifilm közül választotta ki a Post Mortem-et.

A Bergendy Péter rendezésében készült horrorfilm világpremierje tavaly ősszel volt a varsói nemzetközi filmfesztiválon, azóta 26 fesztiválra hívták meg, köztük a világ legnagyobb presztízsű horrorfilm seregszemléire, a spanyolországi Sitges-be és a londoni FrightFest-re.

A Nemzeti Filmintézet a Post Mortem külföldiforgalmazási jogait francia, olasz, német, lengyel, osztrák, svájci, szlovák forgalmazóknak értékesítette Európában. Dél-Koreára, Délkelet-Ázsiára – köztük Vietnámra, Indonéziára, Hongkongra, Malajziára -, Indiára, a latin-amerikai országokra, az Egyesült Államokra és Kanadára is megvásárolták helyi forgalmazók, ennek köszönhetően világszerte látható lesz a magyar horrorfilm.

Az első világháború és a spanyolnáthajárvány pusztítása után, 1918 fagyos telén Tomás, a fiatal vándorfotós abból próbál megélni, hogy halottak utolsó fényképét készíti el a családjuk körében. Egy tízéves kislány hívására eljut egy kis faluba, ahol szokatlanul sok munkája akad, és egyre több természetfeletti jelenséggel találkozik. A kísértetek közölni akarnak vele valamit, és ő elhatározza, hogy kideríti, mi a céljuk.

A magyar filmekben ritka digitális látványelemeket is felhasználó Post Mortem 524 snittjében van számítógépes trükk, melyek Benyó Zoltán VFX supervisor vezetésével 10 hónapig készültek. Hámori Dániel maszkmester a forgatás előtt fél évvel kezdte el a szereplők speciális maszkjait megalkotni. A forgatás során minden főszereplőnek volt kaszkadőr dublőre, ők végezték Kósa László kaszkadőrszakértő irányításával a veszélyes jeleneteket. A Post Mortem kaszkadőrei olyan amerikai sorozatokban és filmekben is dolgoztak, mint a Trónok harca vagy a Bosszúállók: Ultron kora.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült mozifilm főszereplői Klem Viktor és Hais Fruzsina, mellettük Schell Judit, Anger Zsolt, Hámori Gabriella, Kiss Diána Magdolna, a Kossuth-díjas Ladányi Andrea és Reviczky Gábor látható.

Az operatőri munkáért Nagy András, a vágásért Király István, a hangért Balázs Gábor felelt, a díszleteket Hujber Balázs, a jelmezeket Breckl János tervezte, a zenét Pacsay Attila szerezte.

A forgatókönyvíró Zánkay Piros, a történet Bergendy Péter rendező és Hellebrandt Gábor kreatív producer munkája. Nyáron, az első Magyar Mozgókép Díjak zsűrije a legtöbb kategóriájában – operatőr, vágó, látvány, maszk – a Post Mortem alkotóit díjazta.

A hazai moziközönség az InterCom forgalmazásában országszerte október 28-tól láthatja a Post Mortem-et, mely a Szupermodern Stúdió gyártásában készült, producere Lajos Tamás és Köves Ábel.

A filmvilág legnagyobb presztízsű megmérettetésén az országok hivatalos Oscar nevezései (entry) közül az Amerikai Filmakadémia tagjai választják ki majd az öt jelölt játékfilmet (nominee), amelyek végül a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjért versenyre kelhetnek.

A jelöltek listáját 2022. február 8-án hozzák nyilvánosságra és az Oscar-díjak ünnepélyes átadására március 27-én kerül majd sor Los Angeles-ben.