A nyugati egyetemvárosokhoz képest még mindig olcsók a beföldi albérletek

     Európa egyetemvárosaiban legalább másfélszer többet kell fizetni az albérletért, mint Budapesten – közölte az Otthon Centrum pénteken az MTI-vel.

    Az ingatlanközvetítő összesítése szerint Budapesten 125 ezer forintba, vidéken 75 ezer forintba kerülnek havonta az egyszobás lakások.


    Adataik szerint az egyetemisták általában ilyen albérletet keresnek, vagy többen vesznek ki egy nagyobb lakást. A kétszobások átlagos bérleti díja Budapest belvárosában 186 ezer forint, a külső kerületekben 143 ezer forintot, vidéken 98 ezer forint, míg egy háromszobásért ugyanebben a sorrendben 287 ezer forintot, 206 ezer forintot és 168 ezer forintot kell fizetni.


    Európában hasonló összegért csak a horvát fővárosban találni kiadó lakást, Zágráb külső kerületeiben 150 ezer forintért már van albérlet – írták.


    Összesítésük szerint Bécsben, Pozsonyban és Ljubljanában körülbelül 200 ezer forint az induló ár, és ennél nem sokkal több a nyugat-európai országok kisebb egyetemi városaiban.


    A fővárosok sokkal drágábbak, London a csúcstartó a 640 ezer forintnak megfelelő összeggel, amit az egyhálós apartmanokért kell fizetni a külvárosokban. Dublin alig olcsóbb, és Amszterdamban is 600 ezer forintnak megfelelő havi díjat kell fizetni a hasonló adottságú ingatlanokért – írta az Otthon Centrum.

HALLGASS EXKLUZÍV PODCASTOKAT IDE, ILLETVE IDE KATTINTVA!