A nyár, amikor minden darabjaira hullott

Megjelent!

Alex Schulman A túlélők

Fordította: Papolczy Péter

Három fivér visszatér gyermekkora helyszínére, egy erdővel határolt kies, tóparti tanyára. A látogatás nem kellemes, de szükséges, hiszen anyjuk utolsó kívánsága, hogy hamvait a tónál szórják szét. A tanyán, ahol sok évvel azelőtt egy mindent felforgató baleset történt.

A testvérek nehezen tudnak mit kezdeni egymással. A harc, amelyet apjuk figyelméért és anyjuk szeretetéért folytattak, a szülők halálával ugyan véget ért, de helyébe új küzdelem lép. Az örök megfigyelő, Benjamin egyre jobban eltávolodik a valóságtól, Nils kivonja magát a család mindennapjaiból, Pierre pedig képtelen féken tartani az indulatait. A tóparti látogatás egyben időutazás is a fivérek számára: kimondatlan sérelmek kapnak végre hangot, a baleset színhelyén pedig feltárul az igazság… Mi történt azon a nyári napon, amikor minden a darabjaira hullott?

A túlélők szuggesztív erejű regény a család életünket meghatározó szerepéről, a testvérkapcsolatok romboló és építő energiáiról, és a traumafeldolgozás nehézségéről. A 2020-as év kiemelkedő svéd irodalmi sikerkönyvének nemzetközi jogai több, mint 20 országban keltek el.

„Látja kettejük körvonalát, ahogy próbálják megölni egymást. Nem méltó befejezés, de talán nem is meglepő. Mit hittek, hogy másként végződhet? Mit hittek, mi fog történni, amikor végül visszatérnek a helyre, ahonnan egész életükben menekültek? A két fivér immár térdig érő vízben verekszik. Benjamin látja, ahogy Pierre feldönti Nilst, aki így víz alá kerül. Ott fekszik, nem áll fel, és Pierre meg sem próbál segíteni neki.”

ISBN: 9789635430635
Terjedelem: 255 oldal
Méret: 125 x 200 mm
Kötés: keménytáblás
Ár: 3999 Ft
Megjelenés dátuma: 2021. 04. 22.

Megrendelhető itt.

A szerzőről

Alex Schulman (1976) svéd író, újságíró, blogger és rádiós. 2012 óta az egyik házigazdája Svédország legnépszerűbb podcastjének, a hétről hétre több százezer hallgatót vonzó Alex&Siggének. Négy könyve jelent meg Svédországban, a nemzetközi ismertséget az ötödik, A túlélők című regénye hozta meg számára.

A szerzőről a portrét Thron Ullberg készítette.