A New York-i fesztiválon díjazták Stork Natasát

A legjobb színésznőnek járó kitüntetést a Veszélyes lehet a fagyi  (16) főszereplőjének ítélték a New York-i Filmhéten. Szilágyi Fanni első egész estés filmje november közepén érkezik a hazai mozikba és egy egypetéjű ikerpár viharos kapcsolatát mutatja be, amelynek mindkét tagját Stork Natasa alakítja.

A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában készült Veszélyes lehet a fagyi című alkotást a New York-i Filmhéten láthatta először a külföldi közönség. A fesztivál évről évre olyan nemzetközi válogatással várja a közönséget, amelyben a már befutott rendezők mellett az elsőfilmes alkotók is bemutatkozhatnak. 

A Stork Natasa kettős főszereplésével készült különleges alkotás a Nemzeti Filmintézet első filmeseket támogató Inkubátor Programjában készült, Szilágyi Fanni rendezésében. A történet egy egypetéjű ikertestvérpárról szól, akik a külső hasonlóságok ellenére különböznek egymástól: Éva gazdag feleségként neveli kisfiát, míg a radiológus Adél munkájába menekül a magány elől. Egy nap belép az életükbe Ákos, aki megtestesít mindent, amire a két nő vágyik.

„Nagyon boldog vagyok, és hálás Szilagyi Fanni rendezőnek és mindazoknak, akik ezen a filmen dolgoztak. Általában igaz, de itt fokozottan, hogy egy szerep megformálásához elképesztő csapatmunka szükséges. Ez a díj egy közös elismerés. Bízom benne, hogy a magyar közönségnek is tetszeni fog ez az érzékeny és varázslatos történet.” 

A Stork Natasa, Patkós Márton, Szabó Máté, Csikász Ágnes és Bódy Magdi főszereplésével készült Veszélyes lehet a fagyi producere Pataki Ági és Kenesei Edina, forgatókönyvírója Lányi Zsófi, rendezője Szilágyi Fanni. A filmet Szilágyi Gábor fényképezte, vágója Ördög Zsófia, zenéjét Kalotás Csaba szerezte. 

Veszélyes lehet a fagyi a Partnerfilms gyártásában valósult meg és itthon országszerte november 17-től lesz látható a Mozinet forgalmazásában.