A nap formabontó lemezének címét minden bizonnyal a Royal Blood nyeri

A vadonatúj, negyedik Royal Blood-stúdióalbum, a ‘Back To The Water Below’ készítése során a két alapító főként a 15 éves közös zenei múltjára hagyatkozott és egy igazán ösztönvezérelt LP született meg saját, brightoni stúdiójában.

Mike elmondta: „Véleményem szerint ez a kiadvány arról szól, hogy hagytuk, hogy az ötletek magukkal sodorjanak. A ’Typhoons’ után bizonyosságot akartunk szerezni arról, hogy elmerészkedhetünk ismeretlen területekre is, hiszen már nagyobb önbizalommal és tudással rendelkezünk a kísérletezéshez. Ha volt egy dal, amely nem a ránk jellemző, tipikus dolog felé billentett, akkor abba az irányba indultunk tovább. Ha a korong hallgatása közben arra gondolnak majd, hogy egy meglehetősen eklektikus anyag született, akkor elértük a célunkat, mert a végeredmény tényleg egy album-hullámvasút lett.”

Ezt a hullámvasutazást az újdonság korábbi single-jei is bizonyítják: A „Mountains At Midnight” egy Royal Blood old school prototípust kínál, de ezúttal egy igazán pörgős formában, ezután következett a „Pull Me Through” lágyabb hangzással, amelyben párosult a mollos zongora egy energikus végkifejlettel. Folytatva ezt a kiszámíthatatlan sorozatot az új fókusz a „Shiner In The Dark”-ra került, amelyben a rock ‘n’ roll adja meg az alapot a feszes, táncolható ritmusokhoz, mely az előző,  ‘Typhoons’ című lemezen is végig lüktetett. Mindeközben a többi szerzemény ugyanolyan nélkülözhetetlen. Míg az eddigiektől jobban eltér a torzításoktól mentes „The Firing Line”, amelyben a ’90-es évek alt-rock stílusa és az érzékeny pszichedélia a főszereplők, amelyeket később egy csilingelő zongoradallam fokoz fel. Addig a “Tell Me When It’s Too Late” egy max fokozatú, zajos rockzeneként robban be. A csúcs pedig az éteri „Waves”-zel ér véget, amely melankolikus dreampoppal kezdődik, mielőtt repülésre indulna egy kiterjedt, gitártorzításokkal telepakolt finálé felé.

‘Back To The Water Below’ dallista:

01. ‘Mountains At Midnight’

02. ‘Shiner In The Dark’ (FÓKUSZDAL)

03. ‘Pull Me Through’

04. ‘The Firing Line’

05. ‘Tell Me When It’s Too Late’

06. ‘Triggers’

07. ‘How Many More Times’

08. ‘High Waters’

09. ‘There Goes My Cool’

10. ‘Waves

Deluxe Edition 7” single bonus tracks

1. ‘Supermodel Avalanches’

2. ‘Everything’s Fine’