A múlt héten tesztelték, a júliusi idényrajton már alkalmazzák a videobírót

    Vasárnap délután véget ér a magyar játékvezetők képzése, ezzel a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) által előírt minden követelménynek megfelel a magyar szövetség (MLSZ), így július végén, az OTP Bank Liga következő idényének rajtján elkezdődhet a videobíró-rendszer (VAR) alkalmazása.

    Zelei János, a videobíró projekt vezetője szombaton, a mátyásföldi Ikarus-pályán elmondta, hogy az MLSZ 2019 augusztusában kezdte el a programot, és eredetileg már a 2020/21-es idényben szerette volna alkalmazni a technológiát, a koronavírus-járvány miatt azonban a rendszer bevezetése egy évet csúszott.


    Zelei kiemelte, a projekt négy fő elemből állt. Egyrészt az NB I-ben szereplő csapatok stadionjait technikailag alkalmassá kellett tenni a VAR fogadására, ki kellett választani a FIFA által akkreditált cégek közül azt, amely biztosítja a rendszer technikai hátterét, tovább kiképezni a játékvezetőket, illetve módosítani >>>