A modern endoszkópok megkönnyítik a belső képalkotást

A 21. századi képalkotás új lehetőségeket nyitott az endoszkópia területén is, így ma már mikrokamerák készítenek videófelvételt a beleink belső állapotáról HD felbontásban.

Az endoszkópos vizsgálatok költségesek és előkészítést igényelnek, éppen ezért törekedni kell a legnagyobb hatékonyságra, hiszen ez a vastagbélrák megelőzés legfontosabb eszköze. Szerencsére a modern technológia ebben is segít. „A pandémia idején felértékelődött és átalakult az orvosok közötti kommunikáció, ennek sok terület lett “nyertese”, az internet alapú információ megosztás előtérbe hozott olyan képrögzítési megoldásokat, ami lehetővé teszi egy lelet másodvéleményezését, ill. objektív összehasonlítását egy későbbi időpontban. Korábban sokszor találkoztunk azzal, hogy a páciens megérkezett egy írott lelettel, esetleg egy-egy kétes minőségű nyomtatott fotóval, amely kontextusából kiragadva nehezen volt értelmezhető. Nemzetközi viszonylatban ma már az a trend, hogy a teljes endoszkópos vizsgálatot HD felbontásban rögzítik, ez hazánkban először nálunk lett a rutin része: ezzel lehetővé válik akár teamen belül, akár külső szakemberrel is a konzílium, másodvéleményezés.” – nyilatkozta Dr. Schwab Richárd, az Affidea Gasztroenterológiai Központ főorvosa.

A fentiek tükrében érthető, hogy a központ választása az Olympus CF-HQ190 és GIF-H190 gépekre esett, melyek ma valóban az endoszkópia csúcsát jelentik, képességeik szinte minden területen meghaladják a ma még általánosan használt egyéb gépekét. Mi sem bizonyítja ezt jobban mint, hogy ezek a készülékek már HD felbontású videókat közvetítenek a betekintő monitorra, melyeket ráadásul rögzíteni is lehet. Ezt a felvételt egyébként a páciensek a vizsgálat után megkapják. Azonban nem csak a felbontás fontos egy kiváló minőségű kép megalkotásakor. Az Olympus modern gépei valós optikai zoomot kínálnak, vagyis magát a képet képesek felnagyítani. A korábban használt digitális zoom ezzel szemben csupán a már rögzített kép képpontjainak méretét növelte meg, ami a mobiltelefonokról is jól ismert négyzetekre széteső, értelmezhetetlen képet produkálta. A valós optikai zoom mellett óriási jelentősége van az NBI (narrow band imaging) elnevezésű újfajta kontraszttechnológiának, amely tulajdonképpen egy polarizációs fényben történő nyálkahártyaértékelést jelent a gyakorlatban. „A jobboldali úgynevezett felszálló vastagbélben különösen gyakran alakulnak ki olyan elváltozások, amelyek a nyálkahártyától alig emelkednek el, normál fény mellett rosszul, vagy egyáltalán nem láthatók. Ezeket az úgynevezett lapos adenómákat, polipokat az NBI más színnel világítva mutatja meg, kiemeli, így szövettan céljából mintát lehet venni. Az endoszkópos szűrések hatékonyságát növeli – a technológiai újítások mellett – a minőségbiztosítási eljárások szigorú alkalmazása, valamint az aneszteziológus felügyelete mellett altatásban végzett vizsgálat. Ennek során ugyanis könnyebben elérhető – az éber állapotban a beteg számára jelentős panaszokat okozó – a megfelelő mértékű gáz (szén-dioxid) vagy levegő befújás, a belek áttekinthetőségének biztosítására. Szintén az endoszkópos vizsgálat hatékonyságát növeli a Magyarországon egyedül az Affidea Endoszkópos Laborban rendelkezésre álló ScopeGuide – mely segítségével az endoszkóp térbeli pozíciója vizuálisan megjeleníthető. A vastagbél vizsgálat teljessége és biztonsága ennek segítségével növelhető, így olyan betegeknél is jó eséllyel elvégezhető a komplett kolonoszkópos vizsgálat, akiknél más eszközzel, más munkahelyen az nem volt sikeres.” – hangsúlyozta az Affidea Gasztroenterológiai Központ centrumvezető főorvosa, Dr. Sike Róbert.

Felsorolni is nehéz lenne a két gép további újdonságait, melyeknek egyetlen célja az endoszkópos vizsgálatok könnyebbé és hatékonyabbá tétele a 21. századi technológia segítségével. Erre pedig éppen a kolonoszkópia és különösen a vastagbélrák szűrése során van igen nagy szükség. Ez utóbbi kórkép ugyanis hazánkban az egyik leggyakrabban előforduló daganattípus, mely a korai stádiumban nem jár tünetekkel. Mivel a korai felismerés – mint a daganatos betegségeknél általában – életet menthet, így egy bizonyos kor felett kiemelkedően fontos a rendszeres szűrés. Ez a korhatár általában 50 év, ám abban az esetben, ha az egyenesági rokonságban előfordult vastagbélrák, úgy az érintett beteg életkoránál tíz évvel korábban megkezdeni a szűréseket.

Az endoszkópiás laborban a beavatkozásoknál kizárólag egyszer használatos eszközöket (injektáló tű, polypectomiás hurok, polypectomiás kacs, hemoklip) alkalmaznak, melyet azok egyedi azonosítójának leletre történő felragasztásával igazolnak. A jelenlegi helyzetben azonban a higiénia nem csak az eljárások során kiemelt fontosságú. A Gasztoenterológiai Központban – mint az Affidea valamennyi központjában – a pandémia szempontjából is biztonságos a környezet. Az átlagosnál nagyobb légterek, valamint a védőfelszerelések, a lázmérés és a vizsgálat előtti antigén teszt teszi lehetővé, hogy a központban a lehető legbiztonságosabb körülmények között gyógyulhassanak a páciensek.