A Menő Könyvek márciusi újdonsága

A Menő Könyvek márciusi újdonsága

Megérkezett a számos elismerést nyert Geek Girl-sorozat befejező kötete!


Harriet Manners-féle tények„Ausztrál dollár – mondom, és még jobban begyorsítok. – Tudtad, hogy ők voltak az első olyan ország, ahol bevezették a műanyag pénzt? És tudod, a műanyag pénz sokkal nehezebb, mint a papírpénz.”„Az emberi fül középső részén van három apró csontocska. Egyikük sem nagyobb, egy rizsszemnél. Úgy hívják őket, hogy hallócsont láncolat, és ez a testünk egyetlen olyan része, mely soha nem változik semmit életünk során. Szerintem az igaz barátság is ilyen.”

„Évente tizenötezer-ötszáz villanykörtét cserélnek ki a világon.”
„A mosogatók minden egyes négyzetcentiméterére félmillió baktérium jut.”
„Egy átlagos felnőtt embernek megközelítőleg hatszáznegyven izma van, és ebben a pillanatban nagyon erősen azt kívánom, bárcsak többet dolgoznék a karomban lévőkön ahelyett, hogy a szájam körülieket edzem.”

„Egy átlagos élet huszonhétezer-háromszázhetvenöt napból áll. Ami hatszázötvenhét órát, azaz valamivel kevesebb, mint negyvenmillió percet jelent. Szóval, ha szerencsénk van, fejenként van két és fél milliárd másodpercünk.”

„A nők világszerte évente összesen tizennyolc trillió amerikai dollárt keresnek (átlagban huszonnégy százalékkal kevesebbet, mint a férfiak), és eközben – mivel a világ háztartásainak nagy részét ők vezetik – huszonnyolc trilliót költenek.”

„Bolygónkon a házi légy tud leggyorsabban verdesni a szárnyával. Annyira gyors, hogy a szárnyaival igazából képes még zenélni is. A szárnycsapkodásával állítja elő azt az azonnal felismerhető légyzümmögést, mindig F-dúrban. Másodpercenként háromszázötvennégy csapás mellett a szárnyai emberi szemmel nem is kivehetőek.”

„A morcos nézés tizenegy izmot vesz igénybe, míg a boldog arckifejezés tizenkettőt.”

line

Holly Smale: Geek Girl 6. – A nagy finálé

„Harriet Mannersnek hívnak, geek vagyok, és mindörökké az is leszek…”
Harriet Manners minden létező tényt ismer.
*A modellkedés önmagában nem egyenes út a népszerűséghez.
*Az sem, ha az ember végtelen mennyiségű listát ír.
*Azok, akik szeretnek, nem várják el, hogy megváltozz.
*Ha hihetünk a statisztikáknak, akkor sokkal kisebb az esélye annak, hogy nem botlasz bele az ausztrál volt barátodba Ausztráliában, mint annak, hogy mégiscsak összefutsz vele.

Harriet elmegy a messzi déli féltekére, maga mögött hagyja a listákat, és végre Nat kerül a rivaldafénybe. Most, hogy otthon van egy már-majdnem-de-még-nem-teljesen-barátja, Jasper,
Harrietet felkészületlenül éri, amikor váratlanul találkozik szupermodell volt barátjával, Nickkel.
Itt az ideje, hogy Harriet a jövőre koncentráljon. Hogy végre rájöjjön, mi is a szíve vágya. És hogy megtanulja, hogy kell elengedni valakit…

 

Várható megjelenés: 2018. március 8.
Terjedelem: 368 oldal
Méret: 135 mm x 215 mm x 20 mm
ISBN: 9789634034773
Sorozat: Geek Girl