A létezés eufóriája

/The Euphoria of Being/

dokumentumfilm

Rendező: Szabó Réka

Szereplők: Fahidi Éva, Cuhorka Emese, Szabó Réka

Produkció: Tünet Együttes, Campfilm

Producer: Szabó Réka (Tünet Együttes), László Sára, Gerő Marcell (Campfilm)

Koproducer: Jancsó László (4Cut Post Digital), Philippe Fontenoy (Pom’Zed)
Operatőr: Kovács Claudia

Kiegészítő képfelvételek: Lovasi Zoltán

Sound design: Várhegyi Rudolf

Vágó: Sylvie Gadmer, Sass Péter

Zeneszerző: Barna Balázs

A Sóvirág című színházi előadás alkotói:

Rendező: Szabó Réka

Előadók: Cuhorka Emese, Fahidi Éva

Jelmeztervező: Szűcs Edit

Dramaturg: Zsigó Anna, Peer Krisztián

A Tünet Együttes Szabó Réka rendezésében 2015-ben mutatta be a Sóvirág c. előadást a Vígszínház Házi Színpadán, a 90 éves Fahidi Éva, és a fiatal táncosnő, Cuhorka Emese főszereplésével, az előadás azóta repertoáron van.

A premier óta 85 alkalommal játszották Budapesten, vidéken, és külföldön – többek között Bécsben a Volkstheaterben, Szabadkán, Berlinben és szerte Németországban. A film az előadás próbafolyamatát követi végig.

Szinopszis:

Fahidi Éva 20 évesen egyedül jött haza Auschwitz-Birkenauból, ahol 49 családtagját ölték meg, köztük anyját, apját és kishúgát.

90 évesen felkérést kap, hogy életében először lépjen színpadra, és szerepeljen egy róla szóló táncszínházi előadásban. Réka, a rendező egy duettet képzel el egy fiatal, nemzetközileg elismert táncosnővel, Emesével. A darabban Éva és Emese életét, kettejük testét szeretné párbeszédbe hozni.  

Éva gondolkodás nélkül igent mond.

Három nő, három hónap – határátlépések sorozata. Éva életének kulcspillanatai színházi jelenetekké sűrűsödnek, miközben a három nő között váratlan erejű kapcsolat szövődik.

Bár ellentmondott a józan észnek, felkértem a 90 éves holokauszt túlélő Fahidi Évát, hogy szeretnék vele egy tánc-színházi előadást csinálni. Azt akartam, hogy mindenki lássa őt. Egy duettet képzeltem Emesével, a nála közel 60 évvel fiatalabb táncosnővel. Párbeszédbe akartam hozni Éva traumáit egy mai fiatallal. Hol vannak a megértés, a kapcsolódás határai? Bele lehet-e bújni egymás bőrébe? Lehet-e tanulni a múltból? Életem legmeghatározóbb próbafolyamata volt – ezen keresztül szól ez a film a XX. századi történelemről, veszteségekről, a tánc erejéről, az öregedő testről, a szerelemről, egy 60 éven átívelő különleges kapcsolatról, és az élet elfelejtett értékéről.”

Szabó Réka

Rendező életrajza:

Szabó Réka – miközben a kortárs tánc határozta meg az életét – az ELTE matematika és informatika szakán diplomázott. Az egyetem elvégzése után táncosként több magyar és külföldi koreográfussal dolgozott együtt, miközben a Műszaki Egyetemen matematikát tanított. 2002-ben alapította saját társulatát, a Tünet Együttest – amely azóta töretlenül meghatározó szereplője Magyarországon a kortárs, független tánc- és színházi életnek. A társulat nem ismer műfaji határokat, egyenrangú elemként kezeli a szöveget, a mozgást, zenét, vizualitást és a különleges technikai megoldásokat. Előadásaik egyszerre elgondolkodtatóak, drámaiak, gyermekien felszabadultak és felszabadítóak. Közös bennük a humor, az önirónia, a személyesség, valamint a témák mély, több szempontú feldolgozása. 

Készült a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Program, Az Élet Menete Alapítvány, és a National Fund of the Republic of Austria for Victims of National Socialism támogatásával.

Magántámogatók: Almási Gábor, Aron Fischer, az Indiegogo kampány támogatói

Országos mozibemutató: 2019. szeptember 12.

Korhatár: 12 éven aluliaknak nem ajánlott!

Forgalmazó: ELF Pictures