A legújabb termékek mellett mesterséges intelligencia- és robotikai fejlesztések, és önvezető autókba szánt speciális képérzékelők

http://tesztalelkemindennek.hu/2018/01/13/posztteszt/

A január 9-én kezdődő 2018-as Las Vegas-i Consumer Electronics Show keretein belül mutatta be legújabb termékeit a Sony Corporation.

Az idei szórakoztató elektronikai kiállításon bemutatták a Sony legújabb termékeit, köztük a 4K OLED televízió termékcsalád új tagját, valamint a teljesen vezeték nélküli, zajszűrős, sztereó fejhallgatókat, amelyekkel sportolás közben élvezhetjük a kiváló minőségű hangzást. Továbbá a Sony bemutatta speciálisan az autóipar számára fejlesztett képérzékelőit is, amelyek hozzájárulnak a teljesen önvezető járművek gyors és széleskörű elterjedéséhez a világon. A kiállításon megtekinthetők lesznek a vállalat mesterséges intelligenciával ellátott robotikai (AI x Robotics) megoldásai is, köztük Aibo™, a közelmúltban bejelentett önműködő robotkutya, amelyet most először mutatnak be élőben, működés közben Japán határain kívül.

Január 8-án a Sony Corporation elnök-vezérigazgatója, Kazuo Hirai nyitotta meg a Sony sajtótájékoztatóját, amelyben elmondta: “Hiszek abban, hogy lehetőségeink szinte végtelenek a fogyasztói elektronika világában és továbbra is képesek leszünk évről-évre újabb kreatív és szórakoztató élményekkel gazdagítani közönségünket.”

Az élő közvetítés a sajtótájékoztatóról megtekinthető ezen a linken.

Fő terméktípusok és prototípusok

Otthoni szórakoztatás és hangrendszerek

Az új 4K OLED BRAVIA® AF8 sorozat modelljei tartalmazzák a nagysikerű A1 sorozatban már bizonyított 4K HDR X1™ Extreme képfeldolgozó processzort, valamint a Sony egyedi Acoustic SurfaceTM technológiáját, amely képes a panel vibráltatásával, közvetlenül a televízió képernyőjéből továbbítani a hangzást a nézők felé. A legújabb AF8 4K OLED BRAVIA TV televíziók formaviláguknak köszönhetően szinte bárhol megtalálják a helyüket a nappaliban. A felhasználók a Sonytól már megszokott kiváló képi- és hangminőséggel élvezhetik kedvenc tartalmaikat.

Az X1 Extreme képfeldolgozó processzorral felszerelve érkezik a BRAVIA 4K LCD TV termékcsalád legújabb tagja, az XF90 sorozat is. Az új X-Motion Clarity™ technológia precízen felügyeli a gyorsan váltakozó képsorok megjelenítését annak érdekében, hogy minimalizálja a képi elmosódást az akciódús jelenetek alatt, így azok tűélesen és hibamentesen jelennek meg. Nagyképernyős, 75 hüvely1 képátlójú kijelzőn, kiváló képminőségben, elmosódás nélkül élvezheti a pörgő akciójeleneteket vagy sportközvetítéseket.

A Sony standjánál bemutatkozott az újgenerációs X1TM Ultimate képfeldolgozó processzor prototípusa is, amelynek kétszer nagyobb a valós idejű számítási sebessége a jelenlegi X1 Extreme-mel szemben. A csúcstechnológiás processzor kihozza a maximumot az LCD és az OLED panelokból, így a BRAVIA történelmének legjobb képminőségét állítja elő a nézőknek. Mindemellett a kiállításon megtekinthető egy X1 Ultimate processzorral hajtott 8K kijelző is, amelyen a Sony egyedi háttérmegvilágítási technológiájával karöltve szemlélteti a processzor számítási sebességét 8K HDR tartalmak valós idejű renderelése közben, valamint bemutatja a HDR formátum elérhető legmagasabb, 10 000 nit-es fénysűrűségét is.

A HT-ZF9 és a HT-XF9000 soundbarok tökéletesen illenek a BRAVIA televíziók mellé. Mindkét soundbar támogatja a legújabb Dolby Atmos® és DTS:X™ hangformátumokat. Az egyedi Sony Vertical Surround Engine-nek köszönhetően elülső hangszórójuk képes háromdimenziós akusztikai hatást előidézni, legfőképp a HT-ZF9, amely a világ első 3.1 csatornás soundbarja, amely támogatja a Dolby Atmos2 rendszert. A hangrendszert párosítva a Dolby Vision™ kompatibilis3 AF8 és XF90 sorozatú termékekkel, valamint az UBP-X700 4KUltra HD Blu-Ray™ lejátszóval egy különösen magával ragadó 4K HDR élményt idéznek elő, a legújabb hangformátumok társaságában.

A Sony bemutatta a példátlan hangminőséget nyújtó WF-SP700N vezeték nélküli zajszűrő sztereó fejhallgatót, amely kiválóan illeszkedik az aktív életmódhoz, hiszen, a világon elsőként4 zajszűrő és cseppálló (IPX4)5 funkcióval is rendelkezik a teljes mértékben vezeték nélküli fejhallgatók között. Innentől kezdve minden figyelmét a sportnak és a testmozgásnak szentelheti és élvezheti kedvenc zenéjét anélkül, hogy a kültéri zajok, az izzadság vagy az eső miatt kelljen aggódnia. A „Környezeti hangok” mód lehetővé teszi, hogy zenelejátszás közben is hallhatóak legyenek a külső zajok. Mindemellett bemutatták a teljes mértékben vezeték nélküli, nyak mögötti kialakítású, sportolóknak készült WI-SP600N-t.

A Sony több hangasszisztens kompatibilis terméket is bemutatott az idei kiállításon. A vállalat tervei szerint a közeljövőben elérhető lesz a Google Assistant6 funkció a tavalyi nagysikerű 1000X, valamint az újonnan bejelentett WF-SP700N és WI-SP600N vezeték nélküli zajszűrős fejhallgatókon is. A kompatibilis eszközök számának növekedésével a Google Assistant szélesebb közönség számára kínál okos megoldásokat a mindennapi élethez, legyenek otthon vagy utazás közben.

A Sony kiállító termében egy hangasszistens bemutatón is részt vehetnek a látogatók, ahol egy előre kiépített nappali és konyhai környezetben próbálhatják ki a Sony legújabb audiovizuális termékeit. A zene- és videólejátszás mellett a Google Assistant segítségével a BRAVIA7 televíziók és az LF-S50G okoshangszóró is kényelmesen csatlakoztatható különböző IoT eszközökhöz és szolgáltatásokhoz, ezáltal könnyedén irányíthatja háztartási gépeit, hallgathatja a legfrissebb híreket vagy vásárolhat online. A BRAVIA támogatja a hangalapú távirányítást az Amazon Echo8, Google Home9 és az LF-S50G9 társaságában.

1: A képernyőátló mértékegysége régiónként változhat.

2: A Sony Corporation által végzett, 2018. január 8-ig érvényes kutatás alapján.

3: A Dolby Vision támogatás egy későbbi firmware frissítés telepítése után elérhető.

4: A Sony Corporation által végzett, 2018. január 8-ig érvényes a teljesen vezeték nélküli, IPX4 vagy magasabb besorolású védelemmel rendelkező fejhallgatók közötti kutatása alapján.

5: A JIS IPX4 szabvány védelmet nyújt a burkolatot bármilyen irányból érő vízfröccsenések ellen, így azok nem okoznak meghibásodást a termék működésében.

6: A Google Assistant támogatás későbbi szoftverfrissítések telepítése után válik elérhetővé az alábbi termékek esetén: 1000X series, WH-H900N h.ear on™ 2 Wireless NC (jelenleg nem kapható), WF-SP700N, WI-SP600N és az új WH-CH700N.

7: A funkció jelenleg az Egyesült Államokban elérhető.

8. A funkció jelenleg az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban elérhető.

9. A funkció jelenleg az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Németországban elérhető.

XperiaTM okostelefonok

A Sony Mobile bemutatta két legújabb felső-középkategóriás okostelefonját az idei CES-en. Az új Xperia XA2 5,2” Full HD kijelzővel és 3300 mAh-s akkumulátorral, az Xperia XA2 Ultra 6” Full HD kijelzővel és 3580 mAh-s akkumulátorral érkezik.

Az Xperia XA2 Ultra hátlapján egy 23 megapixeles elsődleges kamera található (12 800 ISO), amely 4K felbontású videók felvételére is képes, a készülék előlapján pedig egy 8 megapixeles, szuper nagylátószögű szelfikamera (120°) foglal helyet. Az Xperia XA2 modellben ugyanaz a fejlett 23 megapixeles elsődleges kamera található, mint az Xperia XA2 Ultra-ban, kiegészítve az előlapon található duál szelfikamerával, amely egy 16 megapixeles, optikai képstabilizátorral ellátott és egy 8 megapixeles, szuper nagylátószögű (120°) szelfikamerát tartalmaz.

Mindkét okostelefon egyedülálló teljesítményét a Qualcomm® Snapdragon™ 630 mobil platform biztosítja, a biztonságról pedig a hátoldalon található egyérintéses ujjlenyomat olvasó gondoskodik. Az új készülékek oldalai eloxált alumíniumból készültek, a felső és az alsó él kialakítása precíz gyémántalakú vágással történt, ami kihangsúlyozza a fém indusztriális szépségét. A kijelző finoman lekerekített széleivel és karcsú kialakításával újszerű megjelenést hoz az Xperia jól ismert formavilágába.

Az Xperia XA2 és Xperia XA2 Ultra okostelefonok Android 8.0 OreoTM rendszerrel lesznek elérhetőek, hazai bevezetésük 2018 első negyedévének során várható.

A készülékek termékfotói ezen a linken érhetőek el.

10: A termékek elérhetősége régiónként változhat.

Life Space UX

A Life Space UX termékeivel átalakíthatja mindennapi életterét és új élményekkel gazdagodhat. Az új LSPX-A1 4K ultra rövidszórású projektor 2018 tavaszától elérhető az Egyesült Államokban. Mesterségesen előállított márvány fedőlapja, félig visszatükröződő aluminium kerete és fából készült polca szinte bármilyen helyiségben, kiválóan illeszkedik bármilyen élettérbe. Csak egyszerűen fel kell helyeznünk a fal mellé és élvezni a beépített képalkotó technológiák segítségével készült, akár 120 hüvelykes képátlójú 4K HDR vetítéseket. A kiváló hangzásról az Advanced Vertical Drive Technology kompatibilis11 magassugárzó gondoskodik, amely betölti a teljes helyiséget. Ha nyugodt közegre vágyik, akkor vetítsen képeket a falra egy erdőről és hallgassa a patak csobogását. A projektorhoz járó mélynyomók különleges részletességű hangzást biztosítanak filmnézés közben.

A Sony bemutatta új, “Minden egy helyen” koncepcióját is, amely kihasználja a mesterséges intelligencia kompatibilis tartalomelemzéseket, így ömlesztve képes nagy mennyiségű zenét, filmeket és könyveket megjeleníteni egy helyen, a felhasználó egyéni ízlése szerint.

11: A Sony egyedi hangszóró meghajtó technológiája. Az eszközök a vibrációs lemezek végéhez csatlakoztatva vertikális vibrációkat küldenek abba az irányba, ahonnan a hang érkezik, ezáltal tiszta hanghullámokat sugároz a hallgatók felé.

Képalkotó termékek és megoldások

A kiállításon működés közben is megtekinthető az új CCB-WD1 Camera Control Box, amellyel további lehetőségek nyílnak meg az RX0 fényképezőgép felhasználói előtt. A vízálló és strapabíró12, valamint ultra kompakt méretű RX0 fényképezőgép az RX sorozathoz méltó, kiemelkedően magas képminőséget nyújt. Mindemellett a Sony bemutatta az RX0 új, többkamerás13 megoldását is, amely nem jöhetne létre a CCB-WD1 rendkívül megbízható vezetékes csatlakozásai14 nélkül. Az eszközök egy vezeték nélküli hozzáférési ponton15 keresztül is összeköthetők. A január 4-én San Diego-ban bejelentett APS-C kompatibilis, E-bajonettes, 18-135mm F3.5-5.6 OSS zoomobjektívet ugyancsak megtekinthetik a látogatók, amely kompakt méretével ellentétben nagy mértékű nagyításra és páratlan képminőségre képes. Végezetül a Sony bemutatta új ezüst színű α6300 modellt is. A kiállításon a Sony legújabb digitális fényképezőgép termékei, köztük az α™, Cyber-shot®, Handycam®, és Action Cam sorozatok, valamint az FS7 II XDCAM® videókamera is elérhetők, amelyek kiválóan alkalmasak filmek, klipek és egyéb professzionális tartalmak gyártására.

12: A víz- és strapabíró kialakítás a használati feltételektől és körülményektől függ, amely önmagában nem nyújt teljeskörű garanciát a fényképezőgép károsodása, meghibásodása vagy beázására esetén.

13: A számos eszközből álló többkamerás rendszer egymás után vagy egyidőben, több nézőpontból készít szuperlassított felvételeket az adott a témáról.

14: A vezetékek megbízhatósága és a csatlakoztatható maximális eszközök száma függ a külső berendezések tulajdonságaitól függ. A Sony tesztjei alapján akár 100 különböző eszköz egyidejű működtetésére képes.

15: A funkció eléréséhez az RX0 legfrissebb rendszerfrissítése és a PlayMemories Mobile™ ver.6.2 (várható megjelenés hamarosan) applikáció szükséges. A csatlakoztatható eszközök száma függ a hozzáférési pont tulajdonságaitól, a csatlakoztatott okostelefonok és tabletek használati körülményeitől és a rádióhullámok jelerősségétől. A Sony tesztjei alapján akár 50 különböző eszköz egyidejű működtetésére képes.

Játékok és hálózati szolgáltatások

Élvezze a PlayStation®VR virtuális valóság élményét a “The Last Guardian” világában, amely egy fiatal fiú és egy óriási, misztikus lény, Trico közös élményeit, kalandjait mutatja be.

Autóiparba szánt képszenzorok (tervezet)

A Sony fejlett képérzékelőiről szóló bemutatójában a kilátogatók megismerkedhetnek a legújabb technológiákkal, amelyeket hozzájárulnak a teljesen önvezető járművek elterjedéséhez a világon. A technológia folyamatos fejlődésének köszönhetően a járművek már 360 fokban képesek észlelni a körülöttük lévő teret és döntéseket hozni különböző vezetési szituációk alatt. A Sony speciális képérzékelői gyorsabban és pontosabban képesek információkat rögzíteni az emberi szemnél. Látogasson el a Sony kiállító termébe és tudja meg, hogyan alakítjuk az önvezető autók jövőjét olyan szenzorok használatával, amelyek kifinomultabbak, mint az emberi szem.

A Sony az autóiparba szánt képszenzorairól szóló kezdeményezéseiről szóló bejelentés elérhető ezen a linken. (2018. január 09.)

AI x Robotics

A 2016. júniusi vállalati stratégiai találkozóján a Sony bejelentette, hogy egyesíti a video- és audio technológiák, érzékelők és a mechatronika előnyeit a mesterséges intelligenciával, a robotikával és a kommunikációval, hogy új technológiai találmányokat hozzon létre. Azóta ezeken a területeken több hasonló projektet is folyamatosan kézben tart. Ilyen projekt például Aibo, az önműködő robotkutya, amelyet először mutatnak be a japán piacon kívül az idei CES-en.

*Az újonnan bejelentett, az Egyesült Államok piacára szánt termékekről szóló sajtóanyagok elérhetők az alábbi weboldalon.

* A felsorolt termékek a Sony vagy hozzájuk tartozó vállalatok védjegyei vagy bejegyzett védjegyei.

* A Google, Google Home és egyéb megjelölések, logók a Google LLC. védjegyei.

* Az Amazon, Alexa és minden ezekkel kapcsolatos logók az Amazon.com Inc. és leányvállalatainak védjegyei.

http://egyszermarlattamautot.hu/2018/01/12/a-biztonsag-megszta-az-elvezetet/