A középiskolások pénzügyi tudatosságát fejleszti a Készpénzkímélő Iskolák program

A fizetéssel járó adminisztráció csökkentése, a fizetési folyamatok felgyorsítása és a pénzügyi szemléletformálás a célja a 2018-ban indult Készpénzkímélő Iskolák programnak. A Mastercard Europe kezdeményezésére, a Pénzügyminisztérium, a Magyar Nemzeti Bank, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a Deloitte szakmai támogatásával megvalósuló mintaprojekthez eddig 14 iskola csatlakozott, és már több ezer diák és szülő döntött az elektronikus fizetések mellett. Az első év sikerei után, várhatóan hamarosan újabb intézményekben lesz lehetőség készpénz mellett elektronikusan is intézni az iskolai pénzügyeket.

A Készpénzkímélő Iskolák program keretében online felületek kialakításával, alkalmazásával és POS-terminálok telepítésével a tanulók és szüleik elektronikusan is intézhetik például az étkezések vagy kollégiumi díjak befizetését, a tankönyvfizetést vagy az iskolai büfés vásárlásokat. A pályázat útján kiválasztott 14 vidéki és budapesti középiskolában már 19 banki fizetési terminált telepítettek, és az eddigi visszajelzések szerint az iskolai büfés fizetések körülbelül negyede terelődött bankkártyára a készpénzről.

Kedvező a program fogadtatása, és az iskolák visszajelzései szerint várakozáson felüli a büfében történő kártyás fizetés népszerűsége. Sokan már korábban is rendelkeztek bankkártyával, így a diákok között nagy sikere van az új lehetőségnek. A digitális világban szocializálódó fiatalok könnyen elsajátítják a korszerű technológiai megoldásokat. A készpénzkímélő fizetés előnye, hogy csökkenti a pénzforgalom költségét, de emellett kiemelten fontos szerepe van a pénzügyi tudatosság növelésében is.

A mintaprojekt felmérése szerint a középiskolás diákok közel fele (47%) már rendelkezik bankszámlával és bankkártyával, de a kártyahasználat gyakorisága tovább növelhető, mivel sokan készpénzfelvételre használják a plasztikot. Kiderült az is, hogy akiknek nincsen még bankkártyájuk, azoknál a család számára nem a költség a fő akadály, csupán nem merült fel még olyan élethelyzet, ami kifejezetten indokolná a kártya igénylését. A diákok egy része társaiknál hamarabb szembesül a pénzügyi felelősséggel. A szakképzésben tanulók ösztöndíjaikat már a középiskola alatt is bankszámlára kapják meg, de a többi diáknak is érdemes időben megismernie a korszerű pénzügyi megoldásokat, hiszen legkésőbb a továbbtanulás vagy a munkába állás idején használniuk kell majd azokat. A Készpénzkímélő Iskolák védett közeget jelentenek az elektronikus fizetés és a kapcsolódó biztonság, felelősség megismeréséhez és a felnőtt élethez nélkülözhetetlen pénzügyi ismeretek elsajátításához.

Februárban edukációs kampánnyal és az országos Pénz7 program idején induló roadshow-val folytatódik a Készpénzkímélő Iskolák mintaprojekt. A résztvevő iskolák diákjai projektnapok és pályázatok keretében ismerhetik meg az elektronikus fizetési megoldásokat és szerezhetnek ismereteket a személyes pénzügyekről a 2018-19-es tanév során.

„A Kormány és a Pénzügyminisztérium a pénzügyi tudatosság erősítését kiemelten fontosnak tartja és ezt legjobban az iskolás korban, az iskolarendszer keretei között lehet megalapozni. Ezt nemcsak az új Nemzeti Alaptanterv tudja biztosítani, hanem az is, hogy a fiatalok az iskolai környezetükben, a napi életükben is egyre inkább élvezhetik a modern készpénzmentes fizetést, egyben meggyőződhetnek annak valamennyi előnyéről is.  Ma az üzletekben, parkolásnál, az okmányirodában és az interneten mindenütt tudunk kártyával vagy más készpénzkímélő módon fizetni, hogyan maradhatna ki pont az iskolai büfé, a menza befizetés, vagyis az iskola ebből a sorból, ahol gyerekeink a legtöbb időt töltik és legtöbb új ismerettel találkoznak, ahol a jövő generáció felnő? – mondta Balogh László pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár.

A Mastercard a technológiai fejlesztés mellett kiemelten fontosnak tartja az edukációt, az innovatív megoldások társadalmi elfogadásának segítését. Nagyon büszkék vagyunk a Készpénzkímélő Iskolák projektre, hiszen a kezdeményezés a diákok, tanárok és családok mindennapi pénzügyeit könnyíti meg” – mondta Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.