A Korányi tüdőintézet élen jár a tüdődaganatok kezelésében és a betegséghez köthető kutatásokban

     A tüdődaganatok korai felismerése, a célzott és komplex kezelések, a rehabilitáció, valamint a megelőzés egysége segíti a betegek gyógyulását az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben.

    Bogos Krisztina, az intézet főigazgatója a rák elleni küzdelem világnapjához (február 4.) kapcsolódó szerdai sajtótájékoztatón elmondta azt is, az intézet jelentős szerepet vállal a tüdőrákkal kapcsolatos kutatásokban is.


    A világnapon felhívják a figyelmet a daganatos betegségek kialakulásának veszélyeire, a szűrés fontosságára – emelte ki.


    Annak ellenére, hogy forradalmi változás állt be az innovatív terápiák terén, még mindig vezető daganatos halálok a tüdőrák,  évente kilencezer új beteget regisztrálnak Magyarországon, és nagyjából nyolcezren halnak meg a betegségben – mondta.


    A főigazgató kitért arra, hogy évről évre felhívják a figyelmet a nők tüdőrákos megbetegedésére, azonban a betegség háttérében – a dohányzás mellett – számos egyéb kórokok is vannak, amelyeket még nem tudtak feltárni, ezeket folyamatosan kutatják.


    Bogos Krisztina elmondta azt is, az intézet az életvégi ellátásban is a legmagasabb szintet nyújtja, méltó feltételeket teremtve a végstádiumú betegeknek a hospice-palliatív osztályon.


    A főigazgató kitért az intézetben hamarosan megnyíló klinikai kutatási központra is. Mint mondta, az akkreditáció és az infrastruktúra kiépítése folyamatban van, várhatóan az év második felében kezdhetik meg a munkát. A központtal szélesedik az intézetben zajló klinikai gyógyszervizsgálatok köre, és azok a betegek, akiknél már a standard kezelés nem használ, hozzájuthatnak az úgynevezett “gyógyszerjelölt” készítményekhez – mondta.


     Rényi-Vámos Ferenc, az intézet mellkassebészeti központjának vezetője arról beszélt, hogy jelentős kormányzati támogatással újult meg a mellkassebészeti osztály, a jelenleg elérhető legkorszerűbb orvostechnikai eszközök állnak rendelkezésre. A betegek felújított, korszerű kórtermekben gyógyulnak.


    Döme Balázs, az intézet tumorbiológiai osztályának vezetője elmondta, nemzetközi kutatócsoportokkal együttműködve tanulmányozzák a gyors növekedésű és fokozott áttétképződési hajlammal bíró kissejtes tüdőrákot, amely a magyar tüdőrákos esetek 14 százalékáért felelős.


    Vizsgálják a tüdődaganatok “viselkedését”, azt, hogy miért, hogyan válhatnak “halhatatlanná”, miért szaporodnak. Ezen kutatások célja a folyamatok jobb megértésével új terápiák, gyógyszerek fejlesztése – tette hozzá. A világ élvonalába tartoznak, “dobogós helyen áll” munkájuk a rákkutatás terén – emelte ki Döme Balázs.


    Mencser Éva, a Lélek-zet Egyesület elnöke arról beszélt, hogy szervezetük az első és egyetlen olyan szervezet, amely biztosítja a tüdőrákos betegek és hozzátartozóik teljes körű támogatását, miközben fejleszteni igyekeznek az orvos-beteg kommunikáció hatékonyságát. Figyelemfelhívó programjuk van és részt vesznek a szűrésekkel, kezelésekkel kapcsolatos ismeretterjesztésben.