A koncertmentes időszakban hasznos nyeremények is lesznek a Fülesbagoly Tehetségkutatókon


    Budapest, 2021. április 12., hétfő (MTI) – A hagyományos díjak mellett a koncertmentes, online időszakban is hasznos nyereményeket, összesen mintegy nyolcvan díjat adnak át az induló zenekarok számára kiírt Fülesbagoly Tehetségkutatókon.

    “A műfaji megkötés nélküli verseny 2017-ben indult Martonvásáron. Tavalyhoz hasonlóan idén is három helyszín, Budapest, Debrecen és Martonvásár ad helyet a Fülesbagolynak, az első döntő május 9-én lesz a debreceni Nagyerdei Víztorony kerthelyiségében” – mondta Nagy Szabolcs főszervező az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.


    A debreceni eseményt a jelenleg érvényben lévő járványügyi intézkedések betartásával, zárt körben, közönség nélkül rendezik. A zenekarok nem találkoznak egymással, tizenöt perces műsorukat a zsűri előtt adják elő, az eredményhirdetést is online tartják. A szervezők reményei szerint a budapesti döntőn július 11-én a Kobuci Kertben, valamint a martonvásárin szeptember 11-én a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban már nem lesz szükség óvintézkedésekre.


    A tehetségkutatók egymástól függetlenek, különböző határidőkkel még mindegyikre lehet jelentkezni a teljes Kárpát-medencéből. Megválasztják a legjobb férfi és női énekest, a legjobb zenészt, a legjobb dalszövegírót; a három győztes előadó részt vehet az Öröm a Zene Tehetségkutató nagydöntőjében. Az idei eseményeken megemlékeznek az AWS idén februárban elhunyt énekeséről, Siklósi Örsről, és mindhárom döntőben a legjobb frontembernek átadják a róla elnevezett díjat.


    Nagy Szabolcs elmondta: a szervezők a hagyományos díjak (fesztiválfellépések, tárgyjutalmak, tévés-rádiós szereplések) mellett a pandémiás helyzetben olyan nyereményeket is átadnak, melyek a koncertmentes időszakban is hasznosak lehetnek. Ezek között van közösségimédia-workshop, videóforgatás, online koncert az Open Music Channel stábjával, egy háromszámos kislemez elkészítése, YouTube-optimalizálás a WMMD-től, valamint egy komplett házi stúdió.


    Újdonság, hogy ismert zenészek (Gereben Zita énekesnő, Cséry Zoltán zongorista, Fehérvári Attila basszusgitáros, Lee Olivér gitáros és Markó Ádám dobos) kurzust tartanak egy-egy döntős muzsikusnak.


    Jelentkezni mindhárom versenyre a fulesbagolyalapitvany.hu/tehetsegkutato oldalon lehet két saját dal beküldésével. Az előzsűrizést követően mindhárom döntőbe a legjobb tíz produkciót hívják be. A zsűri tagja Andásik Remo, a Hangszeresek Szövetségének főtitkára, Borcsik Attila, a Petőfi Rádió zenei szerkesztője, Harcsa Veronika énekes-dalszerző, Subicz Gábor és Warnusz Zsuzsa zeneszerző-hangszerelő, Koczka Bori, a Zeneszöveg.hu operatív vezetője, Kurucz Róbert, a Petőfi TV felelős szerkesztője, Süli András, a Campus Fesztivál programigazgatója, valamint László G. Gerzson, a Music Channel zenei és programigazgatója.


    További információ a fulesbagoly.blog.hu oldalon található.