A katásoknak február 25-éig kell elküldeniük a bevételi nyilatkozatot

A katásoknak február 25-éig kell elküldeniük a 20KATA nyomtatványt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), a bevételi nyilatkozat tavaly óta az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással (ONYA) is elkészíthető, így egyszerűbb, gyorsabb a kitöltés – hívta fel a figyelmet az adóhivatal az MTI-nek küldött hétfői közleményében.

    Kifejtik, hogy az ONYA-ban a katások jelentős része, mindössze három adat megadásával – időszak, hónapok száma és elért bevétel – online teljesítheti a tavalyi évről szóló elszámolást a február 25-ei határidőig. A webes alkalmazás használatához nincs szükség külön segédprogramra, ugyanakkor a korábbi nyomtatványkitöltő – az ÁNYK – valamennyi funkcióját biztosítja.


    Hangsúlyozzák, hogy az ügyintézés az ONYA-ban gyorsabb és egyszerűbb, mert az elektronikus azonosítás után az alkalmazás automatikusan betölti a NAV által ismert adatokat, ezért a felhasználónak már csak a tartalmi adatokat kell beírnia. Az ONYA-ban a saját ügyek intézése mellett meghatalmazottként is el lehet járni – emelte ki a NAV.


    Rámutatnak arra, hogy a szolgáltatást azok a katások is használhatják, akiknek a minimális három adaton túl egyéb információkat is meg kell adniuk, vagy százalékos mértékű adót, társasági adót, vagy késedelmi pótlékot kell bevallaniuk. A korábban megszokott automatikus számítások, figyelmeztetések is működnek, és az online fizetés lehetősége is adott.


    Az online nyomtatványok köre folyamatosan bővül a NAV honlapjáról elérhető Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban – tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.