A kamugép nem vette be a vasárnapi gyógyszerét és kijelentette; “senkit nem hagyunk az út szélén”

     “Segíteni fogunk, senkit sem hagyunk az út szélén!” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán a hétfőtől hatályba lépő korlátozások érintettjeinek üzenve.

    A kormányfő a Vakcinainfó Extra – 3. rész című videobejegyzésben úgy fogalmazott, a következő két hét valóban nehéz lesz, hiszen az eddig nyitva tartó üzletek közül többet be kell zárni és a szolgáltatások is szünetelni fognak.


    “Akiket ez érint, nehéz helyzetbe kerülnek. Segíteni fogunk, senkit sem hagyunk az út szélén!” – jelentette ki.


    Orbán Viktor aláhúzta, 50 százalékos bértámogatást adnak a most leállított szolgáltatásokban dolgozóknak, például fodrászoknak, kozmetikusoknak, bolti eladóknak.


    A kormány emellett egész márciusra eltörölte a munkáltatói járulékot a szóban forgó szektorokban, az állami vagy önkormányzati ingatlanok márciusi bérleti díját pedig nem kell megfizetniük a szigorítással érintett vállalkozásoknak – fejtette ki.


    A miniszterelnök bejelentette, az általányadózóknak, vagyis a katásoknak és kivásoknak “természetesen március hónapra elengedjük az adójukat”.

https://miazablogger.hu/2021/03/07/csuti-szerint-szukseges-folytatni-a-kamuzultaciot/