A KAFF díjnyertes animációs filmjei a Cinema MOM-ban

Ingyenes mozivetítéseken mutatják be a 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjnyertes rövidfilmjeit

Szeptember 21. és 27. között egy különleges válogatásprogramot láthatnak az animációs műfaj rajongói a budapesti a Cinema MOM-ban: egy héten át minden nap levetítik a nyáron megrendezett 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjnyertes alkotásait bemutató összeállítást. A vetítésekre a belépés díjtalan, regisztrálni a mozi honlapján lehet.

Aki 2023 júniususában nem lehetett jelen a hagyományosan kétévente, Kecskeméten megrendezett nemzetközi animációs filmfesztiválon, szeptember 21. és 27. között Budapesten, a kényelmes fotelekkel felszerelt Cinema MOM-ban láthatja a szakmai- és diák zsűrik által legjobbnak ítélt rövid animációs alkotásokkal.

A Kecskemétfilm és a Cinema MOM együttműködésében megvalósuló ingyenes vetítéssorozattal a díjazott alkotók mellett Mikulás Ferenc előtt is tisztelegnek, aki a Pannónia Filmstúdió kecskeméti műtermének 1971-es alapítása óta, fél évszázadon át irányította a világhírűvé vált animációs műhely munkáját. Csapata töretlen lelkesedéssel és változatlan szakmai hozzáértéssel folytatja a nemzetközileg elismert, „A” kategóriás animációs biennálé szervezését.

Az NKA támogatásával megvalósuló „BEST OF KAFF” vetítésekre a belépés díjtalan, helyre szóló regisztrációs jegyek online foglalhatók a Cinema MOM honlapján a www.cinemamom.hu oldalon, vagy a helyszínen. Az alkotásokat történetük és képi világuk miatt elsősorban felnőtt nézőknek ajánlják.

Esemény a Facebookon: https://www.facebook.com/events/329327223092076

Az összeállításban szereplő alkotások:

Alexander GRATZER: In the Upper Room (8:09) – A legjobb forgatókönyv díját nyerte

A fiatal vakond minden évszakban meglátogatja vak nagyapját, aki mélyen a föld alatt él egy kényelmesen berendezett odúban. Ahogy mindketten idősebbek lesznek, kapcsolatuk egyre intenzívebbé válik, és fontos kérdések merülnek fel.


FÁBIÁN Nikolett: Nyugvó köd (5:14) – A legszínvonalasabb képi formanyelv díját nyerte

Kísérleti animációs film, mely egy fiktív, álomszerű szanatóriumban játszódik, amelyet körülvesz a tenger, miközben a nap éppen lemenőben van. Asszociatív képek sorozata mutatja be egy emlék újraélésének és felbomlásának folyamatát.


SZUCHER Ágnes: Szerelem a korona idején (4:58) – A legjobb diákfilm különdíját nyerte
Öt fiatal interjúalany mesél arról, hogy szenvedte meg a párkapcsolatuk a hosszú ideig tartó karanténhelyzetet és összezártságot.


PALOTÁS Adél: Fények (8:13) – A legjobb diákfilm díját nyerte
Főszereplőnk egy izzólámpafejű robot, akinek rejtőzködnie kell a LED lámpák uralta városban. Ahogy kiderül a titka, menekülnie kell. De hova?


FILLÉR Máté: Tót Endre: Miért festek? (4:02) – A legjobb alkalmazott animáció különdíját nyerte
Az acb Galéria „Tót Endre: Warum male ich?” kiállítása alkalmából Fillér Máté készített animációs filmet, amely Tót 1980-as években készült festményeinek keletkezését meséli el. A film egy interjúból származó, és a művész saját hangján hallható részleteket elevenít meg.


EGELY Katalin: Canticuénticos – Para saber que Te quiero (Hogy tudd, szeretlek) (2:44) – A legjobb alkalmazott animáció díját nyerte
Nagyon kevés olyan műalkotás van, amely a szülők és az örökbefogadott gyermekek kapcsolatáról szól. A Caticuénticos argentin zenekar ismét egy ilyen tabutémát választott, és egy chacarera dalt szerzett, hogy megénekelje ezt a reményteli szeretetet.


GLASER Kati: Városi legendák: Zongorizmus (3:08) – A legjobb televíziós sorozat különdíját nyerte
A szomszédunk öccsének az egyik barátja ismert egy kéményseprőt, akit mindenki csak úgy ismert, hogy az a békéscsabai zongorás. Néha még a tetőn is elkapta a zongorázhatnék, és hát, a szükség nagy úr!


BUZÁSI Gyopár Orsolya: Szerintemezazegész: Szorít a ház (9:14) – A legjobb televíziós sorozatnak járó Bálint Ágnes-díjat nyerte
Kedves nézőink, nagy családban élni nem egyszerű! Most bepillantunk mindennapjaink kalandos természetébe: lomtalanítás! Vagy nem is? Megválni nehéz… De mitől is? Tartsanak velünk! Szerintem.


MIRA Zénó: Fox Tossing (7:48) – A Magyar Filmkritikusok díját nyerte
A 17. századi Európában létezett egy mára feledésbe merült főúri szórakozás, a „fox tossing”, azaz rókadobálás. Az animációs rövidfilm ezen a különös kulturális jelenségen keresztül kívánja bemutatni egy palota népének hedonista életét, melyben a rókák halálra ítélt játékszerek.


HEGYI Olivér: A szív kertje (10:32) – A legjobb rövidfilmnek járó díjat és A Magyar Filmkritikusok különdíját nyerte
Juhász Dániel, a széplelkű, ámde kishitű ifjú festőjelölt felvételijének napját követjük végig, amelyen a neurotikus művészjelöltnek a saját – kerti rágcsálók képében rátörő – démonaival kell megküzdenie.