A Godzilla titáni siker, jöhet az új ellenfél

A szörnyek királya a toplisták királya is. A Godzilla II. – A szörnyek királya (Godzilla II – King of the Monsters, már a mozikban) a múlt héten került a világ mozijaiba, és a sikere nem volt kisebb, mint a benne szereplő titánok. A premierje utáni első hétvégén egyedül az USA-ban 49 millió dollár bevételt hozott, ráadásul a világ másik 75 országában mutatták be egyszerre, és világszerte több mint 130 millió dollárért vettek rá jegyet: csak Kínában több mint 70 millió dolláros sikert aratott.

És bár a film elkészítése is őrült nagy összeg volt, úgy látszik, megérte bőven költeni a Földön új életre ébredő 17 titán nagy csatájára és Boston pusztulására: a bevétel garantálja, hogy az alkotók folytathatják a szörnyuniverzum építését, amely 2014-ben a Godzillá-val kezdődött és a Kong – A koponya sziget-tel folytatódott. Terveik szerint a következő filmben, a Godzilla vs Kong-ban Godzilla King Konggal fogja összemérni az erejét – hogy a két szörny közül ki áll majd az emberiség oldalán és ki lesz ellene, egyelőre nem tudni.

IC Press