A fővárosi paneleket lehet a leggyorsabban értékesíteni

    Az év elején a fővárosban és vidéken is felgyorsult a lakáspiac, Budapesten továbbra is a panellakások kelnek el a leggyorsabban, ezek a lakások idén már 51 nap alatt gazdára találtak, míg tavaly az első negyedévben az értékesítésükhöz 85 napra volt szükség – közölte az ingatlan.com pénteken az MTI-vel.

    A közlemény szerint a gazdasági környezet, így a gyorsuló infláció, az Ukrajnában zajló háború miatt bizonytalanabbá váltak a gazdasági kilátások, ez pedig a lakáspiacra is hatást gyakorolt. Ahogyan arra számítani lehetett lakásvásárlók egy része “rákapcsolt”, ezáltal jelentősen csökkent az eladási idő a fővárosban és azon kívül is.


    A téglaépítésű fővárosi lakások értékesítési ideje a tavaly mért átlagosan 113 napról, idén 102 napra csökkent.


    A Budapesten kívüli piacon is jól látható a gyorsulás: a megyei jogú városokban lévő lakások eladása 61 nap alatt megtörtént, miközben 2021-ben ehhez 102 napra volt szükség átlagosan. A megyei jogú városokban található házakra is hamar bejelentkeztek a vásárlók: az idén 95 nap alatt elkeltek, míg a múlt évben 144 nap volt a jellemző.


    Arra is rámutattak, hogy a kisebb városokban található lakásoknál a tavalyi 110 napról 82 napra csökkent az eladási idő, a családi házaknál pedig 162 napról 123 napra. A községekben pedig a házak 128 nap alatt keltek el az idei adatok szerint, míg ugyanez 2021-ben több mint 166 nap alatt történhetett meg.


    A közleményben Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője kifejtette, a gyorsulás annak köszönhető, hogy sokan tartanak a lakások további drágulásától, ezért minél hamarabb szeretnének lépni. Többen azért is előrehozták az adásvételeket, mert az infláció ellenszereként alkalmazott kamatemelések miatt drágulás látható és várható a lakáshitelek terén is.


    Az elemző ugyanakkor jelezte, a vevők aktivitása várhatóan lecseng az első fél év végére, ami őszre új helyzetet eredményezhet az ingatlanpiacon.


    Balogh László a közleményben arra is kitért, hogy a befektetési célú vásárlók viszonyulása a helyzethez még kérdéses, mivel már számos olyan befektetés elérhető, ami az ingatlanoknál magasabb hozamot biztosít.